Unalmassá válhat az egészségvédő figyelmeztetés

Elrettentő szöveg olvasható minden cigarettásdobozon a dohányzás fenyegető veszélyeiről. A figyelemfelhívó sorok, esetleg grafikák elhelyezésére már mindenütt törvény kötelezi a cigaretta-forgalmazókat. Az elriasztás e módjának a hatása azonban idővel gyengül, a megszokott figyelmeztetések gyakran nem érnek célt.

Az alkalmazott figyelmeztetések hatásának vizsgálatára kiterjedt közvélemény-kutatást szerveztek. Az American Journal of Preventive Medicine (a megelőző gyógyászat amerikai folyóirata) két tucat kérdésből álló listán kérdezte meg az olvasóit, s még 150 ezer erős dohányost e hirdetések hatásosságáról. Például arról, hogy mi meggyőzőbb: egy szöveges figyelmeztetés, egy riasztó grafika, vagy egy humoros karikatúra? A válaszokból egyértelműen az derült ki, hogy csak a napra készen friss, jó grafikával is magyarázó és rövid, egyértelmű szövegűeket nézik meg. A már régóta láthatókon átsiklanak.

A dohányosok közül Angliában a felfrissített és 16-féléből váltakozva megjelenő, nagyobb hirdetésekre már kétszer annyian (a megkérdezetteknek 40 százaléka) figyelnek, mint a 2003 előtti, egyforma kicsikre. Ausztráliában a cigit vásárlók 60 százaléka, az USA-ban viszont csak fele annyian, pedig ott a leglátványosabb a dohányzás visszaszorulása. A kutatók szerint ez főként annak köszönhető, hogy a médiában rendszeresen és tudományos megközelítéssel ismertetik a dohányzás következményeit. De például nagyon hatásos, hogy más hirdetéshordozókon is alaposan megnyirbálták a cigarettareklámok megjelenítését. Részben tiltás, részben magas reklámdíj-emelés formájában.

Világszerte mind erősebben igyekeznek tiltani az egészségre súlyosan ártalmas dohányzást. Magyarországon is e szenvedélyt teszik az első számú felelőssé amiatt, hogy a tüdőrák az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. A védekezés egyik módja, ha a mások által is használt épületekben a dohányzás betiltják, mert ez a passzív dohányosokat is megvédi az ártalmaktól. A nikotin rabjait pedig a cigarettás dobozokon megjelenített, a dohányzás veszélyes következményeire figyelmeztető reklámszöveggel, -grafikával próbálják az egészségvédők jobb belátásra bírni.

E téren az angol nyelvű országok járnak az élen. Az Amerikai Egyesült Államokban már 23 év óta kötelező a dobozok hátsó oldalán a dohányzás veszélyeinek feltüntetése. Azóta négy különböző szöveg és grafika váltakozva jelenik meg a dobozokon. A szövegeken és az elhelyezésükön kezdettől nem változtattak. A kanadai cigaretták dobozai elő- és hátoldalának a fél felületére 2000 óta nyomtatnak 16 különféle figyelmeztetést, és azokat rendszeresen cserélgetik.

Az Egyesült Királyságban 2003-ig a doboz elő- és hátoldalának mindössze 6 százalékára nyomtatták a figyelmeztetést. Azóta megnövelték a felületet, és arra 16-féle, váltakozva nyomtatott figyelmeztetést nyomtatnak.

Ausztráliában a doboz előoldalának egynegyed, a hátoldalának egyharmad felületén kell megjelennie a figyelmeztetésnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra