Újabb országból tiltják ki az e-cigiket

A kínai dohányfelügyelet felkérte az országban működő webáruházakat, hogy távolítsák el kínálatukból az elektromos cigarettákat. A cél, hogy ezzel is óvják a fiatalokat az egészségkárosító terméktől.

A felügyelet felhívása szerint a termék gyártóinak és viszonteladóinak egyaránt fel kell függeszteniük az e-cigaretták forgalmazását webhelyeiken, a nagyobb online platformoknak pedig le kell zárniuk az e-cigarettát kínáló felületeik működését, valamint be kell szüntetniük az árucikk reklámozását is.

e-cigi, elektromos cigaretta, elektromos cigi, dohányzás, webshop,
Már több fiatal is meghalt az e-cigaretta miatt. Fotó: iStock

A kiskorúakat védik

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2015-ben közölt adatai szerint Kína a világ legnagyobb dohánytermék-előállítója és -fogyasztója is egyben. A távol-keleti országban mintegy 300 millióan dohányoznak. A dohányzás veszélyeiről itt olvashat!

Az intézkedést egyrészt azzal indokolják, hogy a magas egészségi kockázattal járó terméket az interneten kiskorúak is könnyedén beszerezhetik maguknak. Ráadásul az e-cigaretták minőségi kontrollja is viszonylag alacsony szintű, ezért sok esetben a hibás termékek miatt biztonsági kockázat is fennáll.

Az e-cigaretták gyártására létrejött kínai startupok jogilag a szürke zónában folytatják tevékenységüket a hazai piacon, ugyanis jelenleg nincsen egységes, a teljes országra kiterjedő törvényi keret a termék biztonságos előállítására és forgalmazására vonatkozóan.

Lejárt az ízesített e-cigi ideje

Ahogy már korábban olvashatták a HáziPatika.com-on , az amerikai kormány az ízesített elektromos cigaretták betiltására készül. "Ez rengeteg problémát okoz, emberek, főleg fiatalok halnak meg emiatt, ezt nem engedhetjük meg" - fogalmazott az elnök. Az adatok szerint az Egyesült Államokban 2016-ban mintegy 10 millióan szívtak elektromos cigarettát. Az e-cigit szívók több mint a fele 35 éven aluli, átlagéletkoruk 19 év.

Szeptember közepén Andrew Cuomo javaslatára New York állam elsőként tiltotta be az ízesített e-cigaretták forgalmazását. Ez egyelőre 90 napig érvényes, de a tiltás megújítható. Michigan államban is elfogadtak egy erről szóló törvényt, de az még nem lépett életbe. Rhode Island és Massachusetts államokban már dolgoznak a tiltást kimondó törvényen, és amerikai sajtóértesülések szerint ezt fontolgatják Illinois, New Jersey és Delaware államokban is.

Kalifornia egyik megyéjében és San Franciscóban szintén betiltották már az aromatizált elektromos cigarettákat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra