Több milliós büntetés a dohányosok miatt

Ezer ellenőrzésre vetítve átlagosan 18 kifogásolni valót találtak a közegészségügyi felügyelők a február 18-án kezdődött, két héten át tartó akcióellenőrzés során. A kiszabott bírságok összege megközelíti az 5 millió forintot.

A megyei, illetve fővárosi kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei a Nemdohányzók Védelméről Szóló Törvény előírásainak betartását vizsgálták, több mint 9 ezer alkalommal.

A jogszabály 2012. január 1-jei módosítását követően harmadik alkalommal szervezett összehangolt ellenőrzési akciót az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) - számolt be dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos. A közegészségügyi felügyelők ezúttal több mint 9 ezer vizsgálatot folytattak le.

Az összes ellenőrzés több mint negyedében a közterületeken vizsgálódtak, emellett kiemelten kezelték a munkahelyeket, a közforgalmú intézményeket (bevásárlóközpontokat, sportlétesítményeket, felsőoktatási intézményeket) valamint a szórakoztató, vendéglátó-ipari egységeket is. A közegészségügyi felügyelők munkáját közterület-felügyelők, rendőrök és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai is segítették, több mint 1600 alkalommal. A munkaidőn túli vizsgálatok száma meghaladta a 750-et.

Az OTH összesítése szerint ezer ellenőrzésre átlagosan 18 kifogás jutott. Az összes szabálysértés több mint kétharmadát közterületeken követték el. Jellemző, hogy sokan figyelmen kívül hagyják a buszmegállókra vonatkozó tilalmat, illetve sok helyen a játszóterekről hiányoznak a tiltást jelző táblák, feliratok. A fővárosban több mint egy tucatnyi esetben szabtak ki egészségvédelmi bírságot olyanokkal szemben, akik aluljárókban gyújtottak rá.

Kalkulátorunkkal kiszámolhatja, Ön eddig mennyit költött cigarettára! Olyan eset is volt vendéglátóhelyeken, amikor ugyan nem volt dohányzó személy a helyiségben, de egyértelműen megállapítható volt, hogy ott cigarettáztak (pl. hamutartó az asztalokon, érezhető füstszag, földön eldobált csikkek). Ilyenkor a tilalom betartatásáért felelős személyt büntették meg. Tolna megyében egy falusi vendéglátóhelyen olyan közegészségügyi állapotokkal szembesültek a felügyelők, hogy a létesítményt azonnal bezáratták.

A kéthetes akció-ellenőrzés során kiszabott bírságok mértéke várhatóan megközelíti az 5 millió forintot. Ennek döntő részét, több mint 3 millió forintot, szórakoztató, vendéglátó-ipari egységeknek kell befizetniük, emellett a közterületi szabálysértések miatti büntetések összege is megközelíti az 1 millió forintot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra