Tartsd meg a nyárra való készülődés motivációját egész évben!

HáziPatika

Sokan egészségügyi vagy életmódbeli változásokat tűznek ki célul a nyár beköszöntéig - egészségesebben táplálkoznak, megszabadulnak pár felesleges kilótól, többet edzenek, mérsékelik az alkoholfogyasztást, vagy épp megszabadulnak káros szokásaiktól, például felhagynak a dohányzással. Csakhogy ne feledjük, minderre nem csupán évszakváltáskor, de egész évben lehetőségünk van, és fontos, hogy a magunk és a környezetünk érdekében bevezetett pozitív szokásainkat a jövőben is megtartsuk!

Egyre több tanulmány készül a dohányzási szokások témakörében, amelyek sorra bizonyítják be, hogy a már mindenki számára ismeretes kockázati tényezők tudatában is több mint egymilliárdan dohányoznak világszerte. Ez pont annyi, mintha 1800-ban a világ teljes népessége dohányzott volna. A helyzet Magyarországon sem jobb:  a lakosság körülbelül egynegyede, azaz több mint kétmillió ember fogyaszt rendszeresen valamilyen dohányterméket.

Egyértelmű, hogy a dohányzás káros egészségügyi következményei komoly aggodalomra adnak okot. A legtöbben azonban a nikotint - amely valóban erős függőséget okozó anyag és például fejfájással, szédüléssel járhat - tartják a leginkább felelősnek a betegségek kialakulásáért, pedig a témában jártas vezető tudományos szervezetek szerint az elsődleges veszélyforrás az égés és az égés során keletkező füst. A füstben kimutatott több mint 7000 vegyi anyag - a többi között arzén, formaldehid, cianid, ólom, nikotin, szén-monoxid - közül 93-ról állapította meg ugyanis az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA), hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. Emellett szintén fontos tény, hogy cigarettázáskor a dohányosok a környezetükben lévőket is veszélynek teszik ki. A füstben keletkezett káros anyagok számukra is ártalmasak, ezért nagyon fontos, hogy a dohányzás ártalmainak csökkentésére minél nagyobb figyelmet fordítson a társadalom.

Ne csak a nyárra készülve próbáljunk meg egészségesen élni! Fotó: Shutterstock
Ne csak a nyárra készülve próbáljunk meg változtatni a szokásainkon! Fotó: Shutterstock

Közös érdekünk, hogy törődjünk egymással!

Könnyű belátni, hogy az ártalomcsökkentés legjobb módja, ha az emberek egyáltalán rá sem szoknak a dohányzásra. A dohányzás ártalmait úgy kerülhetjük el, ha nem fogyasztunk dohány- és nikotintartalmú terméket.

Dohányzás esetén pedig igyekezni kell minél hamarabb leszokni róla, ugyanis a leszokással egyértelműen csökken a megbetegedések valószínűsége. Ráadásul ilyen módon nemcsak saját szervezetét kíméli meg a dohányos az ártalmaktól, de a környezetében lévőket sem teszi ki kockázatnak. Ezért, ha már valaki dohányzik, azzal tud a legtöbbet tenni a saját és mások egészségéért, ha minél hamarabb felhagy káros szokásával. Habár a leszokás nem könnyű, aki elhatározta magát rá, minden eszközzel támogatnunk kell, hiszen már a leszokást követő első napoktól kezdve csökken a potenciális betegségek kialakulásának kockázata.

Azonban azok, akik valamilyen okból kifolyólag mégsem teszik le a cigarettát, azáltal, hogy esetlegesen valamelyik füstmentes technológiát választják, nemcsak saját magukat, de a környezetüket is alacsonyabb kockázatnak tehetik ki. A különféle füstmentes technológiák a cigarettánál kevésbé káros alternatívát nyújtanak, mivel közös bennük, hogy égés és füst nélkül működnek. Így amellett, hogy kevesebb toxikus anyag szabadulhat fel, mint a cigarettafüst esetében, nemcsak maguk a használók, de a környezetükben tartózkodók is kevesebb mérgező anyagnak lehetnek kitéve. (Ráadásul még a füst sem bosszantja a dohányzó ember közvetlen közelében lévőket, mert gyakorlatilag nincs is.)


Fókuszban az ártalomcsökkentés

Fontos, hogy már számos különböző füstmentes technológia létezik, melyek hatása teljesen eltérő. A hasonló elven működő technológiákon belül is óriási különbségek vannak. Füstmentes kategóriába tartozik például az e-cigaretta, a nikotinsóval működő vagy a hevítéses technológia. Előbbi kettő dohány helyett nikotintartalmú folyadék, illetve nikotinsó felhasználásával állít elő nikotinpárát, míg a hevítéses technológia olyan hőmérsékletre hevíti a dohányt, amely már elég ahhoz, hogy a dohány- és nikotinpára felszabaduljon, de még ne történjen égés, ezáltal füst se képződjön.

Fontos tudni, hogy a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek is tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, illetve megemeli a pulzust és a vérnyomást. A nem megfelelő minőségből fakadó esetleges mellékhatások pedig csak megbízható forrásból származó anyagokkal kerülhetők el.

A dohányzás ártalmaitól leghatékonyabban úgy szabadulhatunk meg, ha nem dohányzunk. Dohányzás esetén pedig az ártalmakat kizárólag úgy kerülhetjük el, ha teljesen abbahagyjuk a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztását.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

Érdekli a téma?

Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődését, nézzen körül a 24.hu tudományos cikkei között, ahol naprakész tanulmányokat és friss híreket talál a dohányzás jövőjével kapcsolatban. Olvasson tovább!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban pénteken délelőtt ködös, borult, nyirkos idő várható, szitálással.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag