Nyáron több kamasz lesz drogos

A vakáció hónapjaiban több tizenéves kezd inni, dohányozni és kábítószerezni, mint máskor. Amerikai szakértők azt javasolják, hogy a szülők megelőzés gyanánt segítsenek gyermekeiknek hasznos időtöltést találni.

Ilyenkor naponta több mint 11 ezer serdülő próbálja ki a drogot , ötezer a cigarettát és 4500 a marihuánát egy egyesült államokbeli felmérés szerint, amelynek eredményeit kedden közölte a szervisszaélésekkel foglalkozó egészségügyi szervezet.

Mivel a tengerentúlon más a tanév beosztása, a sokkoló adatok júniusra és júliusra vonatkoznak, de a szünidő nyújtotta szabadságérzet Magyarországon augusztusban is tombol. "Ezek a hónapok rengeteg szabadidővel kecsegtetnek: szigorú órarend és az iskola falai helyett semmittevés és a felügyelet hiánya várja a kamaszokat" - mondta dr. H. Westley Clark, az említett függőségek kezelésével foglalkozó központ vezetője.

Az eredmények a 2002-től kezdődő tízéves időintervallumból, több mint 230 ezer tini megkérdezésével álltak össze. Érdekes, hogy december az egyetlen hónap, amikor az alkohol, a cigaretta és a marihuána kipróbálásának gyakorisága megközelíti a nyárit. Az év többi részében naponta 5-8000 serdülő kezd inni, 3-4000 dohányozni és körülbelül ugyanennyi marihuánát szívni a beszámoló alapján.

A hallucinogén és a belélegzéssel fogyasztott drogok első használatának időpontja is nyáron tetőzik - mutattak rá a kutatók, ám a kokainnal és a receptre kapható gyógyszerekkel való visszaélés nem emelkedik számottevően a vakáció alatt.

"A nyári szünet a pihenésről, a szabadidőről szól. A szülőknek ugyanakkor tudniuk kell, hogy a veszélyekről is" - figyelmeztet dr. Clark. Jelentősen csökkenthető a kockázat, ha a család felnőtt tagjai tisztában vannak a kamaszok időbeosztásával, illetve igyekeznek aktívan részt venni a programjaikban.

"A nyílt kommunikáció a legfontosabb. Beszélni kell a gyerekekkel arról, hogy mit csinálnak, valamint az alkohol, a cigaretta és a kábítószer káros hatásairól is szükséges szót ejteni" - tette hozzá Bruce Goldman, a New York állambeli Zucker Hillside Kórház szervisszaélési osztályának vezetője, aki szerint minél későbbre tolódik a kísérletezés, annál kevésbé valószínű a felnőttkori függőségi problémák kialakulása.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra