Most kéne abbahagyni...

Magyarországon könnyen lenézik azt az embert, aki nem iszik. Pedig nyolcszázezren vannak, akiknek valamilyen mértékben gondjuk van az alkohollal, az egészségük, életük, családjuk megsínyli az ivást, és feltétlenül változtatniuk kellene a szokásaikon.

A tizenöt évesnél idősebb lakosság 85 százaléka nem absztinens, sokan szeretnek inni egy-két pohárral, de nem okoz mindenkinél bajt az ivás. Ám akiknek okoz, azok sincsenek mindig tudatában a veszélynek, és könnyű kézlegyintéssel hárítják el az intelmeket. A szenvedély lassan, alattomosan alakul ki, az érintett és környezete többnyire nem is veszi észre - írja a Pszichológiai Lexikon legújabb kiadásának elemzése. Az ital segít oldani a feszültséget, könnyebbé teszi a nehéz helyzetek megoldását, de idővel egyre többre van szükség ugyanolyan hatás eléréséhez. Később már azért kell, hogy sikerüljön legyőzni a hiány okozta kellemetlenséget. Gyakran családi játszmává, sőt drámává terebélyesedik a folyamat: a társ, többnyire a nő, aki óvni akarja hozzátartozóját, maga is belegabalyodik a függőségbe, akár azzal is, hogy a folytonos óvással állandóvá válnak a konfliktusok. A tanulmány szerint a szenvedélyfüggőség szeretet utáni kiáltás, valami hiányának a jele. A segítséget annak az élethelyzetnek a megértése hozhatja meg, amely a szenvedést okozza.

De honnan tudni, kinek van szüksége segítségre, kinek kell változtatnia az ivási szokásain?

Dr. Cserne István pszichiáter szerint négy kérdés van, amelyek közül akár ha csak egyre is igen a válasz, akkor az már alkoholproblémát jelez.

A négy kérdés:

- Akarta-e már csökkenteni az alkoholfogyasztását?

- Kellett-e reggel innia ahhoz, hogy normál állapotba kerüljön?

- Volt-e bűntudata alkoholfogyasztás miatt?

- Mondta-e más, hogy kell-e ennyit innia?

800 ezren ismerhetnek magukra a kérdések alapján. Nekik ajánlják azt a nagyon egyszerű számítást, amellyel mindenki megállapíthatja önmagáról, hogy hol tart. Nemzetközi tapasztalatok alapján határozták meg, hogy általában hol húzható meg a túlzott, káros ivás határa. A férfiaknál, ha egy hét alatt túllépik a 22 alkoholegységet, a nőknél pedig, ha 12 egységnél többet isznak. (Egy alkoholegység 1,5 cl tiszta alkoholnak felel meg. Lásd a táblázatot.)

Aszerint, hogy ki hány egységgel éri be, három kategóriába sorolják az ital barátait (lásd a táblázat). A zöld zónába tartozóknak nincs teendőjük, mert elfogadható keretek között maradnak. A gondok a sárga és a piros zónába tartozókkal vannak. Számukra azt ajánlják, hogy igyekezzenek egy zónával kijjebb kerülni, a sárgából a zöldbe, a pirosból a sárgába, bár ebben a körben vannak azok a súlyos esetek - mintegy 40 ezren -, akiknek teljesen abba kellene hagyniuk az ivást.

Van még egy okos táblácska, amelyből ki lehet számítani, hogy ki mennyit iszik egy hónap alatt, mibe kerül ez neki, és mennyi időt tölt vele. Cserne doktor sokszor tapasztalta, hogy ez a számítás mennyire meglepte az embereket. Voltak, akik már ennek hatására eldöntötték, hogy felhagynak az ivással.

De ez egyáltalán nem könnyű. Még a mérséklés sem. Nem csak a saját beidegződések miatt. Nagyon nehéz kivédeni a környezet nyomását. Mert akik isznak, igyekeznek rábeszélni még egy pohárra azt, aki már nem kér. Nem szeretnek szembesülni azzal, hogy másnak sikerül abbahagyni, ezért inkább vonszolják magukkal a cimborának nevezett áldozatot, s ennek nagyon nehéz ellenállni.

Pedig minél hamarabb gondolkodik el valaki, annál jobbak az esélyek. Van, aki saját erőből is képes leállni, vannak, akiknek szakértő támogatása kell. Az országban sokfelé működnek addiktológiai gondozók tapasztalt szakorvosokkal. Léteznek szükség esetén jó gyógyszerek, és nem szégyen a pszichiáter segítsége sem.

Bírjátok ki! Az életetek még kell a jövőnek. (Vergilius)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra