Mértékkel fogyasztva a jó bor gyógyszer

A mérsékelt alkoholfogyasztás jótékony hatással van az egészségi állapotunkra, javítja életkilátásainkat. Az egészségtudatos magatartáshoz manapság hozzátartozik napi egy-két pohár bor elfogyasztása, nőknek kevesebb, férfiaknak valamivel több. A mérték nem egységes, de abban minden orvosi folyóirat egyetért, hogy ha egy nő naponta 1, 5-2 dl (2 0-2 4 g tiszta alkohol), egy férfi 4 dl-nél (3 2-3 6 g) nem több bort megiszik, elmondhatja magáról, hogy törődik egészségével.

Az alkoholizmus ma is az egyik legfontosabb népegészségügyi probléma a fejlett ipari országokban, így hazánkban is. A mértéktelen alkoholfogyasztás felelős többek között a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáért, elősegíti a májzsugorodás és ehhez kapcsolódóan a májrák kifejlődését, növeli a szájüregi rákok kockázatát, és súlyos testi, szellemi leépüléshez, társadalmi ellehetetlenüléshez vezet. Az alkoholisták a mindennapi élet vesztesei, munkahelyi és családi kapcsolataik tönkremennek, egészségük életveszélyesen megromlik.

Ugyanakkor most már akár két évtizedre visszamenőleg is egyre több adat bizonyítja, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás jótékony hatással van az egészségi állapotunkra, javítja életkilátásainkat. Az egészségtudatos magatartáshoz manapság hozzátartozik napi egy-két pohár bor elfogyasztása, nőknek kevesebb, férfiaknak valamivel több. A mérték nem egységes, de abban minden orvosi folyóirat egyetért, hogy ha egy nő naponta 1, 5-2 dl (2 0-2 4 g tiszta alkohol), egy férfi 4 dl-nél (3 2-3 6 g) nem több bort megiszik, elmondhatja magáról, hogy törődik egészségével.

Ma már bizonyított tény, hogy a bor mértékkel fogyasztva gyógyszer, úgy, ahogy erről a történelemben eleink mindig is meg voltak győződve. Elég csak arra utalni, hogy már Hippokratész is ajánlotta vízzel felhígítva fejfájás ellen, és a penicillin felfedezéséig az egyik legfontosabb antiszeptikumnak tartották. Már Julius Caesar gondoskodott arról, hogy csapatai napi boradagja jó minőségben meglegyen, hiszen a tiszta, biztonságos ivóvíz nagyon sokszor nem volt meg kellő mértékben, a kialakult fertőzéses bélbetegségek pedig jelentősen rontották a csapatok harckészségét. Ha azonban a katonák mindennap bort fogyasztottak, a hasmenések ritkábban léptek fel körükben, és hadrafoghatóságuk nem szenvedett csorbát. Ma azt mondanánk, a nagy római hadvezér tudatos prevenciós politikát folytatott, hadvezetésében népegészségügyi szempontokat is figyelembe vett. Ezt ismerték fel a mai kor világutazói is, akik kilépve otthonuk megszokott környezetéből, kismértékben tudatosan fogyasztanak alkoholt, javasoltan bort étkezések közben, megelőzve az utazásokat oly gyakran megkeserítő gyomor- és bélrendszeri akut megbetegedéseket.

Az utóbbi tíz évben kardiológusok és népegészségügyi szakemberek egész sor bizonyítékot tártak fel, amelyek a mértéktartó borivás jótékony hatását igazolják. A szív- és érrendszeri betegségek előfordulása 2 5-3 0 százalékkal kisebb az ezt követők körében. A borban jelen lévő tanninok és flavonoidok hatásos antioxidánsok, megelőzik a "rossz" koleszterin képződését, annak további oxidációját, csökkentve az érelmeszesedés kialakulásának veszélyét. A vérlemezkék összekapaszkodását is gátolják, jelentősen csökkentve a vérrögök kialakulását az érfalon belül. Ami még fontosabb, elősegítik a védő, úgynevezett "jó" koleszterin kialakulását, és így jelentősen csökkentik az érelmeszesedés lehetőségét. Ezek a védőhatások különösen középkorú férfiak (40 év felett) és a változás korában járó nők esetében kapnak különös hangsúlyt, illetve az ennél idősebb korban bizonyulnak igazán hatásosnak.

Lassan húszéves adatok utalnak arra, hogy a mérsékelt borivásnak rákmegelőző hatása is van. Noha a rosszindulatú daganatok kialakulásának pontos mechanizmusát ma sem ismerjük, epidemiológiai adatok egyre nagyobb számban bizonyítják, hogy az ilyen borivók között emésztőszervi, valamint egyes nőgyógyászati daganattípusok kisebb számban fordulnak elő. Az Amerikai Nemzeti Rákintézet már tíz éve közzétette, hogy a mellrák kialakulása nők körében kevésbé gyakori, ha hetente tíz pohár bort (egy pohár 1,5 dl) fogyasztanak. Úgy tűnik, hogy a borban található antioxidánsok védik a sejt örökítőanyagát, a DNS-t, stimulálják az immunrendszert és azokat a sejten belüli védőmechanizmusokat, amelyek az esetleg kialakult rosszindulatú sejtek elpusztításáért felelősek.

Angliában évekkel ezelőtt nemzeti napot rendeztek a mérsékelt borfogyasztás népszerűsítéséért és a csontritkulás megelőzésére. A nők körében oly sok károsodást okozó kórkép kialakulásának megakadályozásában az egészséges, kalciumban gazdag diéta, a napi rendszeres testmozgás mellett a mérsékelt borfogyasztás is helyet kapott.

Egyre több kutató számol be róla, hogy a tudatos borfogyasztó ember különleges lelkiállapottal bír, amely önmagában is preventív hatású. Életszemlélete pozitív, személyisége kreatív, társas kapcsolataiban együttműködést kereső és megvalósító. A mindennapok küzdelmeiben sikeres. A borfogyasztás szinte áthangolja az embert, új életszemléletet ad. Gasztronómiai jelentőségén túl javítja a mentális egészséget, s erre nagy szükség van hazánkban is.

Ma eljutottunk oda, hogy a mérsékelt borfogyasztást az orvosok körültekintően ajánlják nemcsak betegeiknek, hanem az egészségeseknek is. Az ember abban a hitben lépett be a XXI. századba, hogy a vegyipar, elsősorban a gyógyszeripar vívmányai majd meghosszabbítják életét, ezért egyre többen hajlandóak nagyon sokat is áldozni erre, miközben elhanyagolják az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés természetes formáit. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy relatíve olcsón, odafigyelve mindennapi életmódunkra, ha egészségesen táplálkozunk, rendszeresen végzünk aktív testmozgást és nem dohányzunk, nem vagyunk alkoholisták, jobbak az életkilátásaink. Ehhez csatlakozik az újra felfedezett mérsékelt borfogyasztás, amely jól egészíti ki az előbb említett elemeket.

Hazánk adottságai mindenben megfelelnek ezeknek az elvárásoknak. Borkultúránk történelmi távlatokban is kiemelkedő, és egyre jobb minőségű borok jelennek meg a hazai piacokon. Gazdasági érdekünk, hogy az értékesítési gondokkal küszködő szőlő- és borágazat stabil hazai fogyasztóbázist tudjon maga mögött, ám ez nem az alkoholisták egyre gyarapodó táborát jelenti, hanem a tudatos, igényes borfogyasztókra épül. Fontos népegészségügyi érdekünk, hogy jelenlegi rossz egészségi állapotunk javuljon, s ebben a mérsékelt borfogyasztás - ma már tudományosan is igazolva - kiemelkedő szerepet tölthet be.

Egészség és gazdaság így talál egymásra és válik egymást támogató partnerekké. Ezt segíti elő egy viszonylag fiatal civilszervezet, a Nemzetközi Prevenciós Társaság (IGP) is, mely a hazai bortermelőkkel együttműködve elindította Bor és egészség programját. Jó partnerre talált először a szekszárdi gazdákban, akiket a Szent Gaál Pince hívott meg a KogArt Házba egy jól sikerült, prevenciós ismeretek átadásával egybekötött borkóstolóra. A kezdeményezés folytatódik más tájegységek boraival, újabb, ehhez kapcsolódó prevenciós előadásokkal és reményeink szerint újabb és újabb projektekkel. A cél közös: minél több ember ismerje fel a mérsékelt borivás egészségvédő hatását. Ha naponta egyszer-kétszer megemeljük a poharunkat, és jó egészséget kívánunk magunknak és egymásnak, akkor a szó szoros értelmében törődünk egészségünkkel, és ezáltal nem lebecsülendő mértékben munkaalkalmat teremtünk több ezer embernek.

Reményeink szerint egyre többen választják ebben is az egészséget mint kézenfekvő alternatívát. Jó bornak nem kell cégér - tartja a régi mondás -, de a jó egészség fenntartását folyamatosan elő kell segíteni. Egészségünkre!

A szerző a Nemzetközi Prevenciós Társaság (IGP) elnöke

(2007.06.13. 10:29)

Dr. Jávor András - Világgazdaság

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra