Meglepő módszerrel kezelik a drogfüggőket

Mintegy ezer kábítószer-fogyasztó bevonásával teszteltek egy virtuális valóságon (VR) alapuló kezelési módszert Sanghajban. A résztvevők több mint 70 százalékánál csökkentette a drog iránti vágyat - jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség.

Egy különleges, nyolc hónapig tartó kezelést teszteltek az elmúlt három évben. A résztvevőknek egy VR-szemüvegen különböző, a droghasználattal kapcsolatos jeleneteket mutattak, miközben szemmozgásukat egy infravörös mérővel rögzítették. A kutatók azt figyelték, hogy milyen hosszan néz a résztvevő egy bizonyos elemet: ebből tudtak következtetni arra, hogy mi mennyire érdekli az adott személyt. Eközben az alany pulzusszámát és bőrellenállását is mérték, hogy pontosan elemezhessék a pszichológiai reakciókat.

virtuális valóság, VR, VR-szemüveg, függőség, drogfüggőség. kábítószer iránti vágy
A virtuális valóság segít a sóvárgás csökkentésében. Fotó: 123rf

Átkódolják az agyat

A hagyományos módszerek során kábítószernek látszó tárgyakat vagy azt ábrázoló fényképeket mutatnak a függőségben szenvedőknek a drogok utáni vágyakozás előidézésére. Ez azonban nem ideális megoldás, mert az inger nem elég valósághű. Másrészt nem lehet pontosan rögzíteni a szemmozgást ebben a helyzetben, így pedig nehéz következtetéseket levonni. A VR-technológia ezzel szemben valósághű, interaktív környezetet biztosít, például egy bulit vagy egy kocsmát vetít a résztvevő elé - magyarázta Hszü Ting, a sanghaji rehabilitációs hivatal vezető kutatója.

A kokain hatása az agyra: növekszik a stroke kockázata - részletek itt!

A sóvárgás előidézése után a VR-technológia a drogfogyasztás negatív következményeit - a függőséget, a tönkretett családokat és az öngyilkosságot - mutatja be a kezelés alatt álló betegeknek, hogy a kellemetlen érzések társításán keresztül viszolygást keltsenek bennük. "Ha almaevés közben mindig kukacra találunk, egy idő után elmegy a kedvünk az almától" - fogalmazott Csang Csao-csing, a sanghaji Qingdong rehabilitációs központ munkatársa. A VR-technológiával ezek mellett megnyugtató jeleneteket, természetes környezetet is vetítenek a kezelteknek, hogy segítsék őket a bennük lévő feszültségek csökkentésében.


A Sanghajban működő rehabilitációs központokban a technológián alapuló módszerek mellett egy sportközpontú kezelési programot is sikerrel alkalmaznak tavaly óta. Ennek keretében a résztvevőket arra tanítják meg, hogyan tarthatják ellenőrzés alatt az érzéseiket és tetteiket rendszeres testmozgás segítségével.

Értékelje a cikket!

Hirdetés

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+8, +13 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban hétfon délelőtt a Dunántúl nagyrészén gyengén felhős, másutt közepesen felhős lesz az ég, a középső országrészben helyenként párás maradhat a levegő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag