Megbuktak a képviselők - fizethetnek

A Magyar Televízió Szempont című műsorának tavaly júniusi leleplező riportja alapján kezdeményezett eljárást a Füstirtók Egyesülete az ellen a hét parlamenti képviselő ellen, akik nem az arra kijelölt helyen dohányoztak az Országgyűlés épületében. AZ ÁNTSZ most ötvenezer forintra büntette a jogsértőket.

A rejtett kamerás felvételeket a Szempont stábja készítette a Parlamentben tavaly júniusban, amint országgyűlési képviselők "füstöltek" a kijelölt dohányzóhely helyett a folyosón. A bejelentés után több mint fél évvel az ÁNTSZ mind a 7 képviselőt 50-50 ezer forintra büntette. Ez a törvényi maximum.

Kormos Róbert, V. kerületi tiszti főorvos a Híradónak szerdán azt nyilatkozta: "Bírságot postáztuk, várjuk, hogy befizessék..." Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes az egyik honatya, akit megbüntettek. Ő azóta már leszokott a cigiről. "Hibáztam, befizetem az 50 ezer forintot" - mondta tegnap a Híradó riporterének.

Minderről a ma este 20:10-kor kezdődő SzemPont is beszámol.

STOP

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra