Még mindig sokan gyújtanak rá a megállókban

A szórakoztató és vendéglátó-ipari egységekre szabták ki a legtöbb bírságot az elmúlt évben a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásainak megszegése miatt.

Az éves összesítéséből az is kiderül, hogy tavaly közel 50 ezer egységet kerestek fel a tisztiorvosok és a közegészségügyi felügyelők.

Még mindig sokan dohányoznak a megállókban! (Fotó: Europress)

2012. január 1-jén lépett hatályba a Nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítása, amely többek között megtiltotta a nyilvános zárt helyeken a dohányzást. 2012. január 1. óta összesen 106 ezer vizsgálatot hajtottak végre, a tavaly kiszabott bírságok összege megközelíti a 13 millió forintot, míg a megelőző évben 12 millió forintnyi büntetést kellett befizetniük a szabálytalankodóknak.

A módosítás hatályba lépése után a jogszabály három hónapos türelmi időt adott az érintetteknek a felkészülésre. A vizsgálatok már ekkor megkezdődtek, bírság kiszabására azonban ekkor még nem került sor. A türelmi időszak alatt átlagosan 5-6 kifogás jutott száz ellenőrzésre.

Kalkulátorunkkal kiszámolhatja, Ön eddig mennyit költött cigarettára! A legtöbb problémával a dohányozni nem lehet. Emiatt az elmúlt időszakban több vendéglátó-ipari egységre is milliós nagyságrendű bírságot kellett kiszabni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra