Kitiltják az e-cigit is mindenhonnan

Május 20-tól nem lehet elektronikus cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközön, munkahelyen.

Tilos továbbá közterületnek minősülő helyeken, mint aluljárók, egyéb, zárt légterű közforgalmú közlekedő összekötő terekben, valamint játszótereken és azok külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül. Aki ezt megszegi, azt az egészségügyi államigazgatási szerv megbírságolhatja legalább 20-50 ezer forint egészségvédelmi bírság kiszabásával - közölte az ÁNTSZ.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény módosításaként hatályba lépő változásokra azért volt szükség, mert az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök szabályozása hozzájárulhat a nikotint fogyasztók táborának csökkentéséhez.

Betiltják a közterületeken az E-cigarettát

A fiatalok ugyanis kevésbé vannak tudatában az e-cigaretta egészségkárosító hatásainak, és ez is a kipróbálás felé sodorja őket. Egyre nagyobb Magyarországon és más országokban is azoknak a kiskorúaknak a száma, akik a nikotint nem a hagyományos dohánytermékekkel hanem az elektronikus cigarettával juttatják a szervezetükbe, miközben a hagyományos cigarettázást soha nem próbálták ki. A felmérések eredményei alapján, Magyarországon 2012-ben azon fiatalok közül, akik még soha nem próbálták a dohányzást, 2,9 százalék használt e-cigarettát, míg 2013-ra ez az arány 4 százalékra emelkedett. Amíg a felnőttek esetében a használatnak inkább az ártalomcsökkentés, a kevésbé káros alternatíva választása, illetve a dohányzás abbahagyása a jellemző oka, addig a fiataloknál ez nem egyértelmű.

Az e-cigaretta nem tekinthető biztonságos terméknek, ismert összetevői között bizonyítottan egészségkárosító anyagok vannak. Nincs számottevő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az elektronikus cigaretta vagy a dohányzást imitáló elektronikus eszközök hatásos leszokás támogató eszközök lennének. Alkalmazásuk ugyan csökkentheti a megvonási tüneteket, de inkább fenntartja, sőt fokozhatja is a nikotinfüggőséget, mintsem megszüntetné azt. Használója áttérhet a hagyományos cigarettáról az e-cigarettára, de nagy valószínűséggel nem fog leszokni a nikotintartalmú eszköz használatáról.

A nikotinfüggőség kialakulásának okait elsősorban a nikotin testi és pszichés hatásaiban kell keresnünk. Kis mennyiségben a nikotin élénkséget, izgatottságot, a figyelem fokozódását és koncentrációnövekedést okoz, emellett az étvágyat is csökkenti. A nikotinfüggőség kialakulásának lehetséges okait kutató elméletek is a nikotin molekulának az agyban kifejtett élénkítő hatását állítják előtérbe. Tudjon meg többet a nikotinfüggőségről, kattintson! ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra