HPV-centrum nyílt Budapesten

Van már eszköz a fertőzés megelőzésére illetve kezelésére - de a diagnózist nekünk kell kérnünk.

A Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján megnyílt hazánk első HPV-centruma. Létrehozásában szerepet játszott, hogy az utóbbi időben jelentősen bővültek a tudományos ismeretek a HPV fertőzésről, forradalmian új lehetőségek mutatkoznak a vírusfertőzés megelőzésében és a már kialakult fertőzés kezelésében, ezáltal magának a méhnyakráknak a megelőzésében, továbbá a lakosság részéről is komoly igény mutatkozik a komplex megelőző vizsgálatokra, a széles körű információkra és tanácsadásra - jelentették be ma a megnyitón.

Az újonnan megnyílt HPV-centrum célja, hogy az elsőleges és másodlagos eljárások alkalmazásával elősegítse a méhnyakrák előfordulásának csökkenését. A telefonos bejelentkezés alapján gondozásba vett nők komplex ellátásban részesülnek, ami magában foglalja a nőgyógyászati vizsgálatot, a rák- és a HPV szűrést, a beteg felvilágosítását és szükség esetén a terápiás javaslat megbeszélését.

A HPV-centrumba elsősorban a már aktív szexuális életet élő 16 év feletti hölgyeket várják, hiszen a partnerkeresés időszakában a legmagasabb a HPV fertőzés kockázata. A vizsgálatra március 28-tól lehet bejelentkezni a 06 1 459 1500/3360 -as telefonszámon, hétköznaponként 8-15.00 óráig.

A vírusról

A HPV nagyon gyakori vírus, amely a világ minden részén mind a férfiakat, mind a nőket megfertőzi. Az eddig azonosított 200 papillomavírus közül csaknem százat azonosítottak már emberi szervezetben, közülük negyven képes a nemi szerveket megfertőzni. Ezek közül tartanak 15 típust onkogénnek, azaz olyannak, amely rákbetegség kialakulását okozhatja. E 15 onkotípus közül a HPV 16 és a HPV 18 a leggyakoribb, ezek felelősek a méhnyakrákok 70,7 százalékának kialakulásáért, (de találkoztak már velük fej-nyaki tumorok hátterében is). Becslések szerint a lakosság 50-80 százaléka átesik élete során a nemi szerveket érintő (genitális) HPV-fertőzésen. Ezen fertőzések többsége átmeneti, - idővel a szervezet immunrendszere legyőzi a vírust.

A nyálkahártyát fertőző HPV típusokat kockázatuk szerint is csoportosítják: az alacsony kockázatúak általában nem alakulnak rákká, pl. genitális szemölcsöket vagy légzőszervi papillomát okoznak. Méhnyakrák akkor alakulhat ki, ha egy magas kockázatú onkogén HPV okozta fertőzés megmaradóvá, krónikussá válik. A kórfolyamat a méhnyak területén alakul ki és kezelés nélkül egyre súlyosabbá válik. A megmaradó fertőzés talaján kialakuló rákmegelőző állapotokat három fő csoportja osztják: a kezdeti fázis a sejtek fertőződése és a kóros sejtek kialakulása jelenti, amely ún. rendezetlen sejtosztódáson át alakul méhnyakrákká.

Trejedés

A HPV a nemi szervek közvetlen bőrfelületének érintkezésével terjed, ezért - bár a köztudatban a szexuális élettel hozzák kapcsolatba, - a behatolás nélküli nemi aktus kapcsán is terjedhet, így az óvszer sem nyújt teljes körű védelmet ellene. A vírus tünetek nélkül élhet a bőrön vagy a nyálkahártyán, a legtöbben nem is tudják, hogy fertőzöttek. Ha krónikussá válik, csak néhány hónap vagy hosszabb idő (átlagosan három év) elteltével válik kimutathatóvá. A betegség előrehaladása a kezdeti onkogén fertőzéstől a méhnyakrák kialakulásáig általában évek alatt játszódik le, ami - a fertőzés felismerése után - esélyt ad a gyógyító beavatkozásra.

Az onkogén HVP-fertőzés önmagában nem szükségszerűen okoz méhnyakrákot. A fertőtések többsége - 50-70 százaléka normális immunválasz hatására néhány hónaptól két évig terjedő időtartam alat megszűnik. Ha azonban a rákkeltő HPV által okozott fertőzés krónikussá válik, akkor méhnyakrák alakulhat ki.

Számos külső tényezőről feltételezik, hogy fokozza a megmaradó fertőzés kialakulásának kockázatát és befolyásolja annak átmenetét a méhnyakrákba. E faktorok némelyike közvetlenül a DNS-re hat és a vírust befolyásolja, míg másik a szervezet immunrendszerére fejti ki a hatását.

Az eddigi feltételezések szerint például a genetikai hajlamtól a dohányzáson át a csökkent, illetve (betegség vagy éppen kezelés miatt) elégtelen immunválasz, az öt évnél hosszabban szedett fogamzásgátló és bizonyos nemi úton terjedő betegségek együttes jelenléte is szerepel a listán.

Prevenció - terápia

A HPV-fertőzés megelőzhető és meg is lehet belőle gyógyulni, így a méhnyakrák is elkerülhető. A prevenció elsődleges módjának a néhány hónapja már hazánkban is elérhető HPV-vakcina tekinthető.

A másodlagos prevenciót szolgálja az ún. cytológiai szűrés és a méhnyak mikroszkópos vizsgálata, a kolposzkópia, valamint a HPV fertőzés kimutatása. Az új HPV-centrumban is lehetőség nyílik a HPV rutinszerű ellenőrzésére. Ha a HPV teszt pozitív, azaz humán papilloma vírus jelenlétét mutatja ki, döntést kell hozni, hogy a műtéti beavatkozás szükségszerű-e. Ez azon múlik, hogy a hagyományos rákszűrő vizsgálat mutat-e rákmegelőző állapotot, esetleg méhnyakrákot.

Amennyiben műtétre nincs szükség, a HPV fertőzés tipizálását kell elvégezni a kockázat mértékének megállapítására. Ezt követően nagyon fontos a beteg folyamatos monitorozása. A betegek utánkövetését a HPV fertőzés jelenlétéig kell folytatni. A kezelés fontos részét képezi az immunrendszer stimulálása.

Amennyiben a fertőzés már rákmegelőző állapotot idézett elő, a fertőzött területen egy kisműtéttel (a méhnyak kitisztításával, vagy a méhnyak kúp alakú kimetszésével) eltávolítják a kóros sejteket, melyekből kezelés hiányában rákbetegség alakulhatna ki, ebben az esetben is javasolt az immunerősítő terápia a betegség kiújulásának megakadályozására.

2007-03-27 16:18

Forrás: Weborvos Komornik Vera

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra