Felfedezték, hogyan rákosodik el a tüdő a cigitől

Már évtizedek óta köztudott, hogy a dohányzás halált okozhat, de a mai napig senki sem értette pontosan, miként rákosodnak el az egészséges tüdősejtek a dohányfüst hatására. Egy friss kutatás szerint a hidrogén-peroxid a bűnös.

A tudósok felfedezték, hogyan okoz a cigarettafüst rákot. A FASEB szakfolyóirat márciusi számában megjelent új kutatási jelentésben a Californian Egyetem kutatói megmutatták, hogy a hidrogén-peroxid illetve az ahhoz hasonló oxidánsok a bűnösek. Ez a felismerés segíthet a dohányiparnak kevésbé káros termékek kifejlesztésében, az orvoskutatóknak pedig új utakat nyit a tüdőrák kezelése terén.

Mivel a tüdőrák esetében az ötéves túlélési arány aggasztóan kicsi, mindössze 15,5 százalék, reméljük, hogy a tanulmány által jobban ráláthatunk majd az új terápiás célpontokra - mondta Tzipora Goldkorn, a cikk szerkesztője.

A kutatási tanulmányban Goldkorn és munkatársai leírták, hogyan tették ki a különböző emberi tüdősejteket cigarettafüst illetve a hidrogén peroxid hatásának. Ezután elzárták őket egy-két napra, majd felmérték a bennük zajló rákos folyamatokat. A káros hatásoknak kitett sejtekben a rákos elváltozásokhoz hasonló folyamatokat tapasztaltak, míg a többi sejtnél nem.

"A fegyver és a bomba gyilkol, és a cigaretta is" - mondta Gerald Weissmann a FASEB főszerkesztője. A biológusok nem sokat tudnak tenni az első kettő esetében, de az ehhez hasonló tanulmányok segítségükre lehetnek a dohánnyal kapcsolatos halálesetek és betegségek elleni küzdelemben. A kísérletek nem csak új molekuláris célpontokat mutatnak a rák kezelésében, hanem felfedik a füstben levő, egészségkárosodásért felelős anyagokat.

Az Egyesült Államok Egészségszabályozási és Betegségmegelőzési Központja szerint a dohányzás az egyetlen legjobban megelőzhető halálozási ok, amely évente 400 ezer ember életét követeli. A dohányzás tehető felelőssé a tüdőrákos esetek nagy többségéért. Egy 2000-es jelentés szerint a dohányfüst 4000 különböző kémiai anyagot tartalmaz, ebből 43 rákkeltő. A 4000 vegyület egy része ízfokozó, égési időt növelő vagy konzerváló adalékanyag.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra