Életmódváltás: plusz tizennégy év?

A Cambridge-i Egyetem kutatói 1993 és 2006 között húszezer főre kiterjedő vizsgálat során elemezték, hogyan befolyásolják az életkilátásokat, ha az egyén mértékkel fogyaszt alkoholt, elegendő zöldség és gyümölcs szerepel az étrendjében, fizikai tevékenységet folytat, s nem dohányzik - írja a BBC News.
A vizsgálatba bevont egészséges, 45-79 év közötti személyek egy-egy pontot kaptak azért, ha az adott időszakban nem dohányoztak, hetente legfeljebb hét pohár bort ittak, naponta ötször fogyasztottak zöldséget és gyümölcsöt, s fizikailag aktívak voltak. Az utóbbi kategóriát a kutatók úgy határozták meg, hogy az ülő foglalkozású egyének naponta legalább fél órán át tornázzanak, vagy nem ülő munkát végezzenek, mint például az ápolónők, vagy a víz- és gázszerelők. A tesztalanyok mind egészségesek voltak, olyan értelemben, hogy nem volt tudomásuk szív- és érrendszeri vagy daganatos betegségről.
Azok az egyének, akik megfeleltek az összes kritériumnak, vagyis életmódjuk alapján négy pontot érdemeltek ki, négyszer nagyobb eséllyel remélhették, hogy a 14 évig tartó vizsgálat végén életben lesznek, mint azok, akik egyik követelményt sem teljesítették. Arra is fény derült, hogy egy nullapontos 60 évesnek pontosan olyanok az életkilátásai, mint egy négypontos 74 éves személynek.
"Mindig tudtuk, hogy a dohányzásról való lemondás és a fizikai aktivitás meghosszabbíthatja az egyén élettartamát, de ez volt az első eset, amikor ezen tényezők hatását együttesen vizsgáltuk" - mondta a kutatást irányító Kay-Tee Khaw professzor. Mint rámutatott, a túlélési esélyeket ugyanakkor nem befolyásolta sem a résztvevők társadalmi helyzete, sem a testtömegindexe. "Ez azt jelenti, hogy a lakosság jelentős része mérsékelt életmódváltással valóban javíthat az egészségi állapotán" - nyilatkozta a tudós.
A halálozási mutatók javulása mindenekelőtt a szív- és érrendszeri betegségek visszaszorulásával volt kapcsolatos. E betegségek kialakulására ötször nagyobb volt az esély azoknál, kik életvitelükkel nulla pontot érdemeltek ki, mint azoknál, akik négy pontot érdemeltek ki. Ugyancsak összefüggés volt megfigyelhető a pontszámok és a daganatos halálozás között.
A vizsgálatba ugyan nem kerültek be olyanok, akik valamilyen betegségben szenvedtek, de a kutatók azt konstatálták, hogy komoly betegségek esetében annál jobbak valakinek a kilátásai, minél magasabb pontszámot ér el életvitele alapján.
A tanulmányt az egészségvédők is üdvözölték. Judy O,Sullivan, a Brit Kardiológiai Alapítvány elnöke szerint a vizsgálat megerősíti, hogy egészséges életvitellel csökkenthető a szív- és érrendszeri halálozás. "Lemondva a dohányzásról, mértékletes alkoholfogyasztással, rendszeres fizikai aktivitással, valamint sok zöldséget és gyümölcsöt iktatva az étrendbe, az emberek javíthatják életkilátásaikat" - mutatott rá Judy O,Sullivan.
Az Egészségügyi Minisztérium szóvivője szerint mindenki maga felel az egészségéért. Ezt a tavaly indított Kis változások, nagy különbség elnevezésű kampánnyal is igyekeztek tudatosítani a lakosságban, bemutatva, hogy egyszerű életmódbeli változtatások közvetlen kihatással vannak az egészségi állapotra.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-3, +3 °C
Minimum:
-7, -2 °C

Hazánkban szombaton délelőtt általában gyengén felhős, derült lesz az ég, délen lehetnek felhősebb körzetek.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag