Egyre kevesebb férfi dohányzik

Több évtizednyi cigarettaellenes kampány után most először csökkent világszerte a dohányzó férfiak száma - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss elemzéséből.

"Döntő jelentőségű fordulópont következett be a halálos dohányipari termékek elleni harcban" - mondta Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO igazgatója, amikor az új jelentés adatait ismertette. Bár ötből négy dohányfogyasztó még mindig férfi, az általános visszaesés elsősorban arra vezethető vissza, hogy a nők egyre inkább lemondanak a dohányzásról és a dohánytermékek más formájú fogyasztásáról. A dohányzó nők száma 2000 és 2018 között 100 millióval csökkent, míg a férfiaké 40 millióval növekedett. Ez a trend változott most meg első alkalommal a férfiaknál - közölte a WHO.

dohányzás, dohányzási szokások, férfiak és nők, leszokás,
Most először csökkent világszerte a dohányzó férfiak száma. Fotó: iStock

További visszaesésre számítanak

A szervezet azt várja, hogy a következő évben kétmillióval, 2025-ben pedig már hatmillióval kevesebb férfi fog dohányozni, mint 2018-ban. A nőknél még látványosabb lehet az eltérés: 2020-ban 9 millióval, 2025-ben pedig már akár 32 millióval is kevesebb nő lehet dohányos, mint 2018-ban.

Ezért kell leszokni a dohányzásról - kattintson ide!

2000-ben a világ 15 év feletti lakosságának egyharmada fogyasztott rendszeresen dohányterméket. Ide sorolható a cigaretta, a szivar, a pipa, a vízipipa, valamint a rágódohány, a tubák és a hasonló termékek - az elektromos cigaretta nem tartozik ebbe a körbe. 2015-ben a világ népességének már "csupán" egynegyede dohányzott. A WHO becslései szerint a dohányosok száma 1,4 milliárdról 1,3 milliárdra esett vissza 2000 és 2018 között. Tavaly az összes dohányos 80 százaléka hagyományos cigarettát szívott. A 13-15 éves korosztályban 2018-ban világszerte 43 millióan dohányoztak, 30 százalékban lányok.

Ezért jó, ha leszokunk

Évente 8 millióan halnak meg a dohányzás következtében - ebből 1,2 millióan nem is dohányoznak, csak dohányosokkal élnek vagy dolgoznak együtt. A dohányzás hozzájárul a szívbetegségek, a rák és más betegségek kialakulásához. A WHO célja, hogy a dohányhasználók arányát 2025-ig világszerte 30 százalékkal csökkentse a 2010-es szinthez képest , ám ez nem feltétlenül fog megvalósulni. Csak 32 ország áll jól ennek teljesítésével.

Ha a következő öt évben folytatódnak a jelenlegi trendek, 2025-re 23 százalékos visszaesés érhető el. Arányaiban tekintve a tavalyi becslések szerint a legkevesebben Afrikában, a legtöbben pedig Délkelet-Ázsiában, majd Európában és a Csendes-óceán nyugati régiójában dohányoztak .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra