Dohányzásról leszoktató program a hódmezővásárhelyi önkormányzati dolgozóknak

Szeged, 2007. október 31. (MTI) - Ingyenes dohányzásról leszoktató programot ajánl föl Hódmezővásárhely az önkormányzatánál és cégeinél dolgozó minden alkalmazottjának - tájékoztatta Lázár János polgármester az MTI-t.
A felmérések szerint az önkormányzatnál és cégeinél dolgozó mintegy háromezer alkalmazott 40 százaléka dohányzik, számukra indított a város leszoktató programot, összefogva az Egyensúly Alapítvánnyal - mondta a polgármester.
Elsőként egy e-mail alapú interaktív kommunikációs kampánnyal felmérik, kik azok a dohányosok, akik önkéntes vállalásuk alapján, részt kívánnak venni a leszoktató programban. Nemzetközi és magyarországi statisztikák azt mutatják, hogy a dohányosok 20-30 százalékának erős szándéka, hogy végleg letegye a cigarettát - mutatott rá a politikus.
Azok számára, akik vállalják a részvételt a programban, az önkormányzat ingyenes elektronikus tájékoztatást biztosít a leszokás hatékony módszereiről, valamint lehetővé teszi a szűrővizsgálaton és orvosi tanácsadáson való részvételt, ahol szakember segítségével, személyre szabott leszokási módszert ajánlanak a jelentkezőnek - közölte Lázár János.
Hozzátette: amennyiben ehhez három hónapos gyógyszeres segítségre van szükség, annak mintegy 70 ezer forintos költségét átvállalja a város, abban az esetben, ha a féléves ellenőrzés is igazolja a leszokást.
Az önkormányzati intézmények és cégek kollektívái a nemdohányzók védelméről szóló törvénnyel összhangban már korábban döntöttek arról, hogy munkahelyük szeptember 1-jétől dohányfüst-mentessé válik. A 35 intézménynél és cégnél ez összesen háromezer munkavállalót érint. A kezdeményezéshez eddig már ötven magáncég - elsőként a Magyar Posta - csatlakozott.
Az alföldi város közgyűlése szeptemberben arról is döntött, hogy október 1-jétől Hódmezővásárhely valamennyi játszóterén tilos a dohányzás.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-4, +1 °C
Minimum:
-8, -3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt több helyen tartósan párás és ködös marad az idő, az alacsonyszintű rétegfelhőzetből helyenként hószállingózás, ónos szitálás kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag