CT fedheti fel a krónikus légúti betegséget

Az erős dohányosoknál daganatszűrési célból alkalmazott számítógépes képalkotó vizsgálat jó módszer lehet a krónikus légúti betegség vizsgálatára is. Mindazonáltal nem tudni, hogy a módszer mennyire költséghatékony.

Becslések szerint a dohányzás évente 8 millió ember halálát okozza. A szív- és érrendszeri betegségek, illetve a rák mellett a krónikus obstruktív légúti betegség (COPD) a fő halálok, jelenleg azonban ezen állapot gyakran rejtve marad. Dr. Pim A. de Jong és az Utrechti Egyetem munkatársai szerint a CT megfelelő eszköz a COPD diagnózisára.

A Journal of the American Medical Association legújabb számában megjelent tanulmány mintegy ezer férfira terjedt ki, akik CT-vel végzett tüdőrákszűrésen vettek részt. A 2007 júliusa és 2008 szeptembere között végzett vizsgálat során a képalkotó segítségével a krónikus légúti betegség jeleit is keresték. Kiegészítve a tüdőfunkciót mérő módszerekkel, a dohányzási szokásokkal, a testtömeg mérésével, megállapították, hogy az alanyok 38 százalékánál volt jelen COPD: a kritériumoknak megfelelő 275 ember mellett 85-en téves pozitívnak bizonyultak, vagyis a vizsgálat időpontjában nem állt fenn krónikus légúti betegség. Ez azt jelenti, hogy a módszer megbízhatósága 76 százalék.

A holland kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az erős dohányosok esetén CT-vel végzett tüdőszűrő eljárás jó módszer a COPD felismerésére. A CT azonban egy igen drága eljárás, szemben a légzésfunkciót mérő spirométerrel, mindazonáltal a CT egyre inkább kezd bekerülni a rutinszerű daganatszűrő módszerek körébe.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég a Dunántúlon havazás, másutt havas eső, főleg keleten eső is várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag