Az időskori látásromlás egyik gyógymódját nem támogatja a tb

Budapest, 2007. július 6. (MTI) - Az időskori látásromlásban (makula degeneráció) szenvedő betegek látását javító injekciós kezelés Magyarországon elérhető, azonban ezt a fajta eljárást a társadalombiztosítás nem finanszírozza - mondta Hundzsa Gyula, a Retina Magyarország Egyesület elnöke pénteken, sajtótájékoztatón Budapesten.

A 65 év feletti lakosság mintegy 25 százaléka szenved időskori makula degenerációban AMD). Az egyesület azt szeretné elérni, hogy azt az injekciót, amely a betegek kisebb részét érintő nedves időskori makula degenerációt megállítja és javítja az érintettek látását, minden páciens megkapja. Az injekció - kezelésenként - 300 ezer forintba kerül - tette hozzá az elnök. A gyógyszert tavaly törzskönyvezték, kapható a patikákban - mondta.

Seres András, a Semmelweis Egyetem szemészeti klinikájának szakorvosa elmondta: a betegség kialakulásában az életkornak és a dohányzásnak van nagy szerepe.

A látóhártya vakságot is okozó elöregedésének egyik - eddig alkalmazott - kezelési módja az úgynevezett fotodynámiás kezelés, amely lézer és infúzió kombinációja. Ez a fajta gyógymód lassíthatja a látás romlását, de azt javítani nem tudja.

Az új innovatív kezelés - amelyet nem támogat a társadalombiztosítás - az esetek 90 százalékában megállítja a romlást, ezen belül pedig 40 százalékban látásjavulást eredményez, azonban a készítmény drága, és többszöri ismétlés szükséges a eredmények javulásához.

A szakember elmondta: a betegség tünetei a torzlátás és foltlátás, az éleslátás gyors és jelentős romlása.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra