Az e-cigi így betegít meg

Az amerikai járványügyi hatóság nyilvános adatbázisa szerint már több mint 1000 megbetegedés köthető az elektromos cigarettához.

Az Egyesült Államok 48 államából jelezték a megbetegedéseket, 18 páciens bele is halt a betegségbe. Az esetek miatt újra előtérbe kerültek az e-cigaretta hatásait vizsgáló kutatások. Mostanra beigazolódott, hogy az e-cigi nem hatékony eszköz a dohányzásról való leszokáshoz. A feltételezés pedig, hogy az elektromos cigaretta kevésbé ártalmas a hagyományos dohánytermékeknél, egy nagyon veszélyes tévhit. Hasonló a helyzet az úgynevezett füstmentes dohánytermékekkel is, amelyek szintén nagyon népszerűen a fiatalok körében.

elektromos cigaretta, e-cigaretta, e-cigi, dohányzás, megbetegedések, halálesetek, járvány, függőségek
Az e-cigi semmivel sem veszélytelenebb, mint a hagyományos cigaretta. Fotó: iStock

Az e-cigaretták szívása egyfajta járvánnyá vált. Már 1008 esetben tudták bizonyítani, hogy az elektromos cigaretták egészségkárosodást okoztak, a konkrét kiváltó okot azonban eddig még nem sikerült azonosítani. A tudósok azt feltételezik, hogy az aromatizált, vagyis ízesített e-cigarettákban - az utántöltő készülékekben vagy a töltőfolyadékban - van a káros vegyi anyag.

Lejárt az e-cigi ideje

Az e-cigi rejtélyes tüdőbajt okozhat - részletek itt!

Ahogy már korábban megírtuk , Donald Trump amerikai elnök az aromatizált e-cigaretták betiltására készül. "Ez rengeteg problémát okoz, emberek, főleg fiatalok halnak meg emiatt, ezt nem engedhetjük meg" - fogalmazott az elnök. Az adatok szerint az Egyesült Államokban 2016-ban mintegy 10 millióan szívtak elektromos cigarettát. Az e-cigit szívók több mint a fele 35 éven aluli, átlagéletkoruk 19 év.

Szeptember közepén Andrew Cuomo javaslatára New York állam elsőként tiltotta be az ízesített e-cigaretták forgalmazását. Ez egyelőre 90 napig érvényes, de a tiltás megújítható. Michigan államban is elfogadtak egy erről szóló törvényt, de az még nem lépett életbe. Rhode Island és Massachusetts államokban már dolgoznak a tiltást kimondó törvényen, és amerikai sajtóértesülések szerint ezt fontolgatják Illinois, New Jersey és Delaware államokban is.

Kalifornia egyik megyéjében és San Franciscóban szintén betiltották már az aromatizált elektromos cigarettákat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra