A spanyol pincérek 5 százaléka leszokott a cigarettázásról

A Katalán Onkológiai Intézet kutatói tanulmányozták a nyilvános helyen - bárokban, éttermekben - dolgozók számára a dohányzás betiltásának hatását. Igen pozitív eredményt könyvelhettek el: a pincérek 5 százaléka felhagyott a dohányzással, a többiek is csaknem 9 százalékkal kevesebbet szívnak.

Leszokás a dohányzásról

2006. január 1-jén Spanyolországban betiltották a nyilvános helyen való dohányzást. Több mint három évvel később mindez meghozta gyümölcsét. A Katalán Onkológiai Intézet kutató által végzett tanulmány kimutatta, hogy a törvénynek köszönhetően az erősen nikotinfüggő dohányosok száma a felére csökkent.

Megfigyeléseik szerint minden hatás jelentősen csökkent azon pincérek körében, akik olyan helyen dolgoztak, ahol teljesen betiltották a dohányzást. "A részleges tilalom helyett a teljes füstmentesség bevezetése jótékony hatást gyakorolna a szektor minden munkavállalójának egészségére" - mondta el a SINC-nek Esteve Fernández, a tanulmány egyik szerzője, az ICO kutatója.

Az eredmények megerősítik, hogy a pincérek 5 százaléka leszokott a dohányzásról. Azok, akik nem hagytak fel a káros szenvedéllyel, átlagosan csaknem 9 százalékkal (napi 2 szállal) kevesebbet szívnak. Továbbá a dolgozók nyálában mért kotinin (a nikotin lebomlása során keletkező vegyület, mellyel azt mérik, hogy milyen mértékben ér valakit dohányfüst) szintje 4,4 százalékkal csökkent.Összesen 431 vendéglátóipari dolgozót vizsgáltak (a társaság fele dohányos) három hónappal a törvény beiktatása előtt, majd még további két éven át. A tudósok öt autonóm területről, Cantabriából, Katalóniából, Valenciából, Galíciából és a Baleár-szigetekről gyűjtöttek adatokat.

A tanulmány a Nicotine and Tabacco Research folyóirat ehavi számában jelent meg.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra