A sör nem is olyan ártalmatlan?

Az alkalmanként legalább öt italnyi alkoholtól lerészegedő amerikaiaknak csaknem háromnegyede nem tömény szesztől vagy bortól ázik el, hanem sörtől - ezt állapította meg az Egyesült Államok atlantai egyetemének kutatócsoportja. Az alkoholisták külön fajtájaként emlegetett szesztestvérek, akik nem folyamatosan öntik magukba a szeszt, hanem időnként összegyűlnek az ivásra és akkor viszont legalább öt alkalommal kiürítik poharukat, korsójukat vagy bármilyen ivóedényt, amit megtöltöttek valamilyen piával, sajátos csoportot képeznek. A kutatók Timothy S. Naimi vezetésével 14 150 ilyen tivornyázót vizsgáltak kérdőív segítségével 2003 és 2004 között. Megkérdezték őket arról, hogy általában mit isznak legszívesebben és arról is, hogy legutóbb mitől sikerült alaposan lerészegedni. Ezt a vizsgálatot a közegészségtan tudósai azért végezték, hogy megtudják, melyik alkoholfajta a legkedveltebb és ezért a legveszélyesebb szeszféleség. A sokezer tivornyázóról azt derült ki, hogy 74,4 százalékuk kizárólagosan vagy elsősorban sört iszik. A lerészegedők körében a választott szesz csak 21,9 százalékban volt valamilyen tömény ital, bor pedig még ritkábban, 10,9 százalékban szerepelt az itallapon. Azok körében, akik a szakemberek szerint a legveszélyeztettebbek az alkoholizmus szempontjából, a 18-20 évesek csoportjában is 67,7 százalékban a folyékony kenyér volt a lerészegedés oka. Hasonlóan, a közvélemény által meglehetősen ártatlannak tartott sört fogyasztották 70,7 százalékban azok is, akik havonta legalább háromszor vagy még gyakrabban jutottak el a részegségig. Azt is megvizsgálták, mit isznak elsősorban azok, akik egy-egy tivornya alkalmával nyolc vagy még több itallal részegítik le magukat. Itt is a sör került az első helyre az esetek 69,9 százalékában és 64,4 százalékban azok is ezt itták, akik nyilvános helyen fogyasztottak alkoholt. A kutatók külön kiemelten tárgyalták azok csoportját, akik italozás közben vagy után, de két órán belül autót vezettek. Ezeknek 67,1 százaléka is a sörözők közül került ki. Az amerikai doktorok véleménye az, hogy célszerű volna újraszabályozni az alkoholfélék eladási, árképzési és reklámozási rendszerét. A sör nem csak azért jelent ilyen súlyos közegészségügyi gondot, mert a melegben szinte itatja magát, hanem amiatt, mert szabadon reklámozható, a reklámok pedig azt sugallják, hogy a sör valami üdítő, ártalmatlan ital, amit ráadásul szinte a kereskedelem minden ágában mindenki megvehet, aránylag olcsón.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-3, +3 °C
Minimum:
-7, -2 °C

Hazánkban szombaton délelőtt általában gyengén felhős, derült lesz az ég, délen lehetnek felhősebb körzetek.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag