A másnaposságot így enyhíthetjük

Az alkoholfogyasztás eredményeképpen jelentkező másnaposság enyhítésére számos házi praktika létezik. Csakhogy ezek közül jó néhány akár még rosszabbá is teheti a helyzetet. Szerencsére olyanok is vannak, amelyek valóban működnek.

Pótoljuk az elektrolitokat!

A sima víz mindig jó választás egy nagyobb dorbézolás másnapján, mivel segít rehidratálni a szervezetet és újra feltölteni a kimerült folyadékraktárakat. Szakértők szerint azonban a másnaposság kellemetlen tüneteinek, például a fejfájás enyhítésére még jobb valami olyasmi, ami ásványi anyagokat és sót is tartalmaz, például valamilyen sportital, a csontleves vagy éppen a paradicsomlé.

A másnaposság ezért súlyosabb egyeseknél Egy-egy átmulatott éjszaka után jól ismert a másnaposságnak nevezett, kínzó tünetegyüttes. Egyeseknél már egészen kevés alkohol hatására is jelentkezik - az alábbi cikkünkben szakember magyarázza el, miért!

Az 1:1-es szabály

Az is sokat segíthet, ha már az alkoholfogyasztás közben próbálunk minél több vizet, alkoholmentes folyadékot inni - lehetőleg ugyanannyit, amennyi alkoholt is beviszünk. Bár ez a dehidratációt nem minden esetben akadályozza meg, a másnaposság tüneteit egészen biztosan enyhíti. Lefekvés előtt még pluszban megihatunk egy jó nagy pohár sportitalt.

Együnk, mielőtt iszunk!

Üres gyomorra alkoholt fogyasztani nagyon nagy hiba, ezzel szerencsére a legtöbben már tisztában vannak. Az étel segít, hogy az alkohol kevésbé irritálja a gyomrot, és a felszívódását is lelassítja, így több időt hagy a szervezetünknek arra, hogy lebontsa. Ezen a módon pedig kevésbé leszünk másnaposak.

Ha túl sok alkoholt fogyasztunk, a másnaposság szinte elkerülhetetlen, néhány trükkel viszont enyhíthetőek a panaszok
A másnapossággal járó tünetek néhány trükkel enyhíthetőek

Reggelizzünk okosan!

Az italozás másnapján úgy állítsuk össze étkezésünket, hogy ne ingassa meg túlságosan a vércukorszintet és segítsen pótolni az elvesztett vitaminokat és ásványi anyagokat. A reggeli tartalmazzon valamilyen egészséges fehérjét, zsírt és szénhidrátot. Jó választás a tojás, az avokádós pirítós, a zabkása némi mogyoróvajjal és bogyós gyümölcsökkel. A zsíros, nehéz, illetve cukros ételeket viszont kerülni kell. Ha tehetjük, reggeli után feküdjünk vissza aludni - ez is segíthet, hogy jobban legyünk. Az alvástól a másnaposság önmagában persze nem múlik el, a kialvatlanság viszont határozottan súlyosbítja a tüneteket.

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra