„Elég!” a dohányzásból

Nők a dohányfüstmentes életért - program

Hazánkban a dohányzás még mindig az egyik legsúlyosabb egészségkárosító tényező. Felmérések szerint a nők harminc, ezen belül is az várandós nők húsz százaléka dohányzik, míg a férfiak negyvennyolc százaléka. Már ezek az adatok is messzemenően indokolják az "Elég! - Nők a dohányfüstmentes életért - programot, ami az Országos Tisztifőorvosi Hivatal népegészségügyi főosztálya és a Lilly Hungária Kft. támogatásával indul el. A program során átfogó kommunikációval és nyereményjátékkal hívják fel a hölgyek figyelmét a káros szenvedélyük feladására.

Az elgondolkodtató tények azonban még hosszan sorolhatók. Míg 1995-ben a 18-24 éves fiatal nők egynegyede (24%) dohányzott, addig mára, ebben a korosztályban a dohányosok száma 42%-ra emelkedett. Ez azért is ijesztő adat, mivel ez a fiatal generáció egyben a gyermekvállaló korosztály is, így ebben a vonatkozásban külön foglalkozni kell a dohányzás és a várandóságra való felkészülés, az anyaság és a gyereknevelés összefüggéseivel. Különösen abból a szempontból fontos ez, hiszen szülőként nem mindegy milyen magatartási modellt közvetítünk gyermekeink felé. Köztudott tény, hogy gyermekeinkre hatással vannak a szülők viselkedési mintái, így fontos, hogy követésre méltó példát mutassunk nekik.

Éppen ezért az Országos Tisztifőorvosi Hivatal népegészségügyi főosztálya és a Lilly Hungária Kft. útjára indít egy dohányfüstmentes programot a nők és a gyerekek egészségének védelmére.. A kezdeményezés ezúttal is az egészségügyi döntéshozók és a civil szféra együttműködésével jött létre. A rendkívül eredményes Liliom program után, amelynek hatására sikerült megduplázni a szervezett méhnyakszűrésen résztvevő hölgyek számát, a Lilly ismét egy kiemelt fontosságú népegészségügyi területen vállal szerepet. Kimondottan olyan egészségügyi kérdések társadalmi célú támogatását karolja fel, amelyek nem köthetők terápiás területeihez.

A most induló dohányfüstmentes program kiemelt célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a dohányzás nőket és gyermekeket érintő kiemelt kockázati tényezőire, betegségeire. Az "Elég! - Nők a dohányfüstmentes életért! - program másik fontos törekvése, hogy széles összefogást építsen ki a különböző társadalmi szervezetekkel, egészségügyi döntéshozókkal, kórházakkal, civil szervezetekkel, médiával, pedagógusokkal, a politika képviselőivel, akik közvetlenül is befolyásolhatják a közvélemény dohányzással kapcsolatos felfogását és a dohányzásról való leszokás támogatását.

Az összefogás jeleként művészek, médiaszemélyiségek, Szinetár Dóra, Voith Ági, Nyertes Zsuzsa színművészek, Dombóvári Vanda műsorvezető is részt vettek az eseményen, és arra invitáltak minden érdeklődött, hogy támogassák kezdeményezésüket és csatlakozzanak a programhoz. Várjuk mindazokat a hölgyeket, anyákat, akiknek meggyőződése, hogy a dohányzás nem csak egészségügyi, de társadalmi kérdés is. Úgy gondolják, hogy a dohányzás társadalmi elfogadottságának, támogatottságának megváltoztatása nagymértékben segíti a leszokási szándék kialakulását. Várjuk továbbá azokat az urakat is, akik támogatják, hogy a hölgyek és gyermekek mind szélesebb köre élvezhesse a dohányfüstmentes élet pozitív hatásait. A programhoz az interneten, a www.elegprogram.hu címen lehet csatlakozni, egy adatlap és egy fotó feltöltésével. Az internetes oldala egy olyan felület, amely lehetőséget ad a dohányzási szokások megváltoztatására törekvő szimpatizánsok összefogására, véleményük kifejezésére, példamutatásra szűkebb környezetük, családjuk, gyermekeik számára. Számos információval, kifejezetten a dohányzás nőket és gyerekeket érintő háttérbetegségeinek, veszélyeinek megismertetésével, valamint leszokást segítő tanácsokkal is szolgál ez az oldal, amely július 1-től lesz elérhető a világhálón.

A program minden dohányzótól csak azt kéri, hogy gondolja végig a dohányzás károsító hatásait, mérlegelje a dohányzás abbahagyása mellett szóló érveket és azt mindenképpen vállalja fel, hogy saját dohányzásával nem kényszerít gyermekeket és nemdohányzó hölgyeket a számukra fokozottan veszélyes dohányfüst belélegzésére.

A program ismét meghirdeti a több éve sikeresen működő "Hagyd abba és nyersz!" nyereményjátékot. A játék elsősorban a leszokni vágyó, és segítségre szoruló dohányosoknak nyújt segítséget. Nagyon fontos az ilyen irányú támogatás, hiszen a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy akik négy hétig nem gyújtanak rá, azoknak legalább 30 százalékuk nemdohányzó marad legalább egy évig, s 16-18 százalékuk végleg abbahagyja ezt a rendkívül káros szenvedélyt. A nyereményjátékban résztvevő dohányosok azt vállalják, hogy öt hétig, a Szív Világnapjától, szeptember 26-tól, október 31-ig nem gyújtanak rá. A játékra szeptember 26-ig lehet jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével, amely az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat irodáin kívül az orvosi rendelőkben, újságokban is megtalálható lesz júliustól, továbbá a program honlapjáról is letölthető. A fődíj egy 742 000 forint értékű kétszemélyes utazás, amit november 15-én a Füstmentes Világnapon sorsolunk ki. A 742 000 forint szimbolikus érték, hiszen egy dohányos pár napi két doboz cigaretta elfogyasztásával egy év alatt átlagosan ekkora összeget füstöl el. A fődíj mellett számos egyéb ajándék is sorsolásra kerül: egy 371 000 forint értékű kétszemélyes wellness hétvége, valamint három darab 20 000 forint értékű parfüm ajándékutalvány. A sikeresen leszokott, immár nemdohányzó egészségügyi dolgozók és döntéshozók, pedagógusok idén is, hasonlóan az előző évekhez különdíjat nyerhetnek.

A program azonban nemcsak nyereményjátékra és online kommunikációra korlátozódik, hanem televíziós reklámmal, rádiószpottal és sajtóhirdetéssel is megerősítést ad a hölgyek számára, káros szenvedélyük elhagyására. A reklámok kifejezetten a szülőkhöz szólnak, és a gyermekeik iránti felelős magatartásra kívánják felhívni a figyelmet.

A klasszikus reklámeszközök mellett PR-kampány is népszerűsíti a programot. A kampány ideje alatt több rendezvényt és sajtóeseményt, utcai promóciót szerveznek, hogy minél szélesebb körben ismertessék meg a programot dohányzó társainkkal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra