5-10 évvel rövidíti meg az életet

Egy 55 éves cigarettázó férfi ugyanakkora kockázattal fog meghalni bármilyen okból, mint egy olyan 65 éves férfi, aki soha nem dohányzott.

A diagrammot - melyet először 2002-ben publikáltak - most kiegészítették a legfrissebb amerikai halálozási adatokkal. Az egészségügyi kockázatokkal kapcsolatos információhalmazból gyakran nehéz megállapítani, hogy az egyén mekkora valószínűséggel halálozhat el egy bizonyos oknál fogva.

Leszokás a dohányzásrólDr. Steven Woloshin, a táblázatok kifejlesztője elmondja, hogy különösen ezért fontos, hogy az új diagramm két kérdést tesz fel: mekkora veszélynek vagyok kitéve és ez milyen más veszélyeket vonhat maga után. A táblázat segít kiszámítani, hogy mekkora az esélye annak, hogy valaki életkor, nem és dohányzási szokásai figyelembevétel 10 éven belül különböző okokból elhalálozzon.

Férfiak és nők számára a kutatók két diagrammot készítettek: az egyik 1:1000 arányban kifejezve tartalmazza a várható halál esélyét érrendszeri megbetegedés, rák, fertőzés, tüdőrák vagy baleset következtében olyanok esetében, akik dohányoznak, vagy nem dohányoznak. A táblázat szekértők szerint végre egy lépés a kockázatok hatásos kommunikálása felé, a számok azonban önmagukban nem elegendők, szükség lenne egyénre szabott kommunikációs stratégiákra is.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra