Mit művel az ecstasy az aggyal?

A University of Liverpool kutatói azt vizsgálták, milyen hatással van az ecstasy az agy különböző területeire. A kutatás során hét különböző tanulmány adatait elemezték, amelyek során molekuláris képalkotással vizsgálták meg, hogy az anyagot rendszeresen használó emberek agyában megjelenő neuropszichológiai hatásokat.

A korábbi kutatások célja az volt, hogy megállapítsák, okoz-e bármilyen maradandó elváltozást a kognitív képességekben az ecstasy gyakori fogyasztása. Ugyanakkor a liverpooli csapat arra a felismerésre alapozta vizsgálatát, hogy az ecstasy-fogyasztók gyakran élnek más tudatmódosító szerekkel is, és most ezeknek a hatását is figyelembe vették.

Az ecstasy elsősorban a szorongásért , a memóriáért és az érzékelésért.

Az ecstasy hatására az agy nem képes megfelelő érzelmekkel reagálni a különböző élethelyzetekre

Az ecstasy ismert tiltott pszichoaktív szer, amelynek gyógyászati célú felhasználásával végeznek kísérleteket, hogy a gyógyíthatatlan betegek hangulatán javítsanak vele. Részletek!
A kutatók megállapították, hogy az ecstasy-használók esetében a szerotonináramlás lelassul, s ennek hatására az agy nem képes megfelelő érzelmekkel reagálni a különböző élethelyzetekre. A hét különböző tanulmányban 157 ecstasy-használó vett részt, míg a kontrollcsoportokban összesen 148-an voltak. Az agy 14 régiójából 11-ben a szerotonin transzporter (SERT) csökkenést mutatott a kontrollcsoportéhoz képest, akik más kábítószereket használtak.

A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az ecstasy-használóknál gyakran tapasztalható hangulatváltozások egyértelműen a drognak a szerotoninra gyakorolt hatása miatt vannak jelen. A következő lépés a kábítószer a hosszú távú negatív hatásainak vizsgálata, és annak megállapítása, hogy milyen kognitív diszfunkciókra lehet számítani.

Forrás: eurekalert.org

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra