Kevesebben követtek el öngyilkosságot

Az utóbbi időben csökkent az öngyilkosságok száma Magyarországon. A pozitív statisztika annak a közel hatszáz embernek a munkáját is dicséri, akik nonstop ügyfélszolgálatot tartanak fenn a lelki gondokkal küzdők megsegítéséért.

Székely András, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) elnöke az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában elmondta: jelenleg Magyarországon 18 szolgálat hatszáz emberrel lát el ügyeletet, ezeket a szolgálatokat elsősorban az öngyilkosságok megelőzésére hozták létre. Örvendetesnek nevezte, hogy csökkent az öngyilkosságok száma, és reményét fejelte ki, hogy ebben szerepe van a segélyszolgálatnak is.

A mentális betegségben szenvedők öngyilkossági kockázatát vizsgáló eszközök nem elég megbízhatóan tárják fel az érintettek állapotát - állítja egy friss tanulmány. Hogy milyen jelek árulkodnak az öngyilkossági szándékról, azt az alábbi cikkünkben foglaltuk össze!

Az 1986-ban alapított szervezet hívásainak öt százaléka, mintegy ötezer telefon érkezik olyan emberektől, akik öngyilkosságra készülnek. Székely András hangsúlyozta: jó lenne, ha többen jelentkeznének lelki elsősegélyt nyújtó munkakörbe, de nagyon megterhelő feladatról van szó. Meg kell tanulni meghallgatni a másikat, mert már ez is segíthet.

Évente mintegy ötezer telefon érkezik olyan emberektől, akik öngyilkosságra készülnek
Évente mintegy ötezer telefon érkezik olyan emberektől, akik öngyilkosságra készülnek

A 15-29 közöttieket érinti leginkább

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint évi 800 ezer ember hal meg öngyilkosság miatt. Riasztó a helyzet a fiatalok között: a 15-29 éves korosztály halálozási okai között a második helyen szerepelt az öngyilkosság 2012-ben. Egy térképet is készített a WHO, melyen az öngyilkosságok gyakoriságát vetítették ki az EU országaira. Eszerint kelet felé haladva a statisztikák látványos romlásnak indulnak, legsúlyosabb mértékben a posztszocialista országokat érinti. Magyarországon százezer emberre 19,1 öngyilkosság jut, ezzel Európa negatív dobogójának harmadik helyén állunk, Oroszország mögött.

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06-80-820-111 telefonszámot! Az interneten is segítséget kaphat, az alábbi linkre kattintva! Amennyiben úgy érzi, valaki más élete van veszélyben, az alábbi oldalt javasolt felkeresni!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra