Boldogtalan lesz, akit gyerekként bántalmaztak

A gyermekkori bántalmazást és elhanyagolást elszenvedő gyermekek kétszer esélyesebben kerülnek a depresszió karmai közé felnőttkorban - derült ki egy amerikai kutatásból.

A Duke University és a University of Texas kutatóinak közös munkájából az is kiderül, hogy mi a kapcsolat a stressz és a depresszió között: a veszélyt feldolgozó és a stresszválaszt adó agyi áramkörök sokkal érzékenyebbé válnak, ugyanakkor pedig kevésbé dolgozza fel agyunk a kapott jutalmakat és a pozitív érzelmeket is “csökkentve” kapjuk meg.

A gyerekkori stressz depresszióhoz is vezethet

A kutatók 106, 11 és 15 év közötti fiatal önkéntessel dolgoztak, akiknek felmérték hangulatát, illetve azt, hogy családjuk mennyire hanyagolja el őket, ezt követően pedig egy agyi szkent végeztek el rajtuk: a kutatók mindezt két év elteltével megismételték. A kutatók az agy ún. ventrális striatum nevű részére figyeltek, ez dolgozza fel a jutalmakat és felelős a pozitív érzelmek keltéséért: a depresszióban szenvedőknek ez az agyi funkció alulműködik.

Génjeinkben rejlik a depresszió, vélik a brit Oxford University kutatói. Míg azt eddig is tudtuk, hogy a depresszió öröklődik, a kutatók a mai napig nem találtak az emberekben ezzel kapcsolatos DNS-mutációkat. Kattintson! A kutatásból kiderül, hogy a szkenek között eltelt két évben azon fiatalokban, akiket érzelmileg elhanyagoltak (a szülők távol voltak a gyermekektől és érzelmileg semmilyen támaszt vagy visszajelzést nem adtak nekik), gyengült a ventrális striatum hatásfoka.

Ez a folyamat és hatásfokcsökkenés pedig gyakorlatilag előrejelzi a korai stressz ráadásul annyira “előregördülhet”, hogy a rugalmasnak és nyitottnak tűnő fiatalok életét is teljesen megtörheti.

Mindezen kutatás azért is hasznos, mert nemcsak a családpszichológusokat vagy gyermeknevelési tanácsadókat készítheti fel jobban helyzetek kezelésére, hanem azért is, mert egyes idegi stimulációs kezelésekkel a kialakult helyzetet is lehetne majd orvosolni a későbbiekben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra