A mediterrán étrend meglepő hatása

A depresszió megelőzésében is segíthet a mediterrán étrend - derült ki egy új kutatásból.

Egy közelmúltban publikált olasz kutatás szerint a mediterrán étrend jelentősen csökkenti a korai elhalálozás kockázatát a 65 év feletti emberek körében. Részletek itt.

A hagyományos mediterrán étrend kutatói korábban már kimutatták, hogy a diéta csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint kockázatát, melyek szív- és érrendszeri zavarokhoz vezethetnek. Azt is megállapították már, hogy akik komolyan betartják az étrendet, tovább élnek, egyben kevésbé valószínű, hogy túlsúlyossá váljanak. Emellett a gyümölcsök, zöldségek, gabonaételek - köztük teljes kiőrlésű kenyér- és tésztafélék, illetve barna rizs -, olajos magvak, olívaolaj és kevés hal, hús, valamint tejtermék fogyasztásán alapuló étrend a kedélyállapotra is hatással van a Molecular Psychiatry című szaklap aktuális számában közölt tanulmány eredményei alapján. A szerzők ebben az utóbbi nyolc év 41 tanulmányát elemezték.

A mediterrán étrend többek között a depresszió megelőzésében is hasznos lehet
A mediterrán étrend többek között a depresszió megelőzésében is hasznos lehet

A University College London kutatócsoportját Camille Lasalle vezette, aki elmondta, hogy az eddigi bizonyítékok azt mutatják, valóban lehetnek ételek, amelyek csökkentik a depresszió kockázatát, noha egyelőre nincs elegendő klinikai teszteredmény, amely igazolná ezt. Az étel és a kedélyállapot közötti összefüggést már csak azért is nehéz megmagyarázni, mert sok egyéb tényező is szerepet játszhat ebben. A depresszió - többek között - étvágyvesztést okozhat, és aki nagyon rossz kedvű, nem is törődik magával megfelelően. Ezzel szemben a boldog ember nagyobb eséllyel él egészségesen, többek között kevesebb alkoholt fogyaszt, ami köztudottan hajlamosít a depresszióra. Lehetséges, hogy az egészségtelen - túlcukrozott, erősen feldolgozott - ételek fogyasztása növeli a depresszió kockázatát, ezért fontos, hogy ezek a fogások kikerüljenek az étrendből.

Szakértők szerint ugyanakkor szigorúan ellenőrzött klinikai tesztek nélkül nem lehet kimutatni, mekkora hatása lehet a mediterrán étrendnek a depresszióra. "Széles körben elfogadott nézet, hogy szoros a kapcsolat a táplálkozásunk és a között, ahogy érezzük magunkat - a vércukorszint például egyértelműen kihatással van a kedvünkre és az energiaszintünkre. Ha azonban az ember depressziót vagy szorongást él át, akkor nehéz az egészségére figyelnie - de az is lehet, hogy ilyenkor káros megküzdési stratégiákhoz - alkoholhoz, drogokhoz - folyamodik. Ebben az esetben a gyógyulás más módjai, a terápia vagy a gyógyszerek lehetnek segítségére" - mondta Stephen Buckley, a Mind nevű, mentális egészséggel foglalkozó alapítvány munkatársa.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra