Kérdések és válaszok
Család:

23 éves egyetemista lány vagyok. Szüleimtől távol, kollégistaként élem mindennapjaimat. Édesapám az elmúlt három hetet kórházban töltötte, tüdőgyulladás utótüneteinek kezelése miatt. Az édesapám vesebeteg, lassan 20 éve diagnosztizálták nála a betegséget. Az elmúlt héten magas, múlni nem akaró láza miatt átszállították Szegedre a klinikára, ahol a hasi CT-vizsgálat során tumort diagnosztizáltak nála, a főorvos azonnali műtétet javasolt, amit el is végeztek. Csütörtök óta mindennap telefonon beszélek vele - a klinikán felfüggesztették a látogatást az influenza miatt -, szegény hangján érzem a félelmet és a kétségbeesést. Próbálnám nyugtatni, de sajnos nem tudom, hogy mit lehetne ebben az esetben mondani. Sajnos magam sem vagyok lélekben olyan erős, hogy tartsam magam, és ne sírjam el magam, amíg beszélünk. Apu ilyenkor próbál vigasztalni, ez jól esik, de szerintem fordítva kellene lennie, hiszen nem én élem át azt, hogy lehet, hogy még egy embert próbáló betegséget kell legyőznöm. Ezzel kapcsolatban szeretném a segítségét kérni. Hogyan tudnám megerősíteni magamban azt, hogy minden rendben lesz, és negatív lesz a szövettani vizsgálat eredménye? Illetve azzal kapcsolatban szeretnék segítséget kérni, hogy mit lehetne ilyenkor mondani?

A HáziPatika.com szakértőjének válasza Család témában:

Két kérdéséből az elsőre csak azt tudom mondani, amit én is tennék, ha ilyen megterhelő lenne az életem: "Legyen meg a Te akaratod", valamint, ima azért, hogy történjen meg az, ami jelenleg mindenkinek a legjobb. Az élet felett nem minden esetben rendelkezhetünk. A legnagyobb traumák azok, amelyek rádöbbentik az embert, hogy nem vagyunk mindenhatóak. Ennek elfogadása nehéz, de áldásos feladat, amihez kívánom, legyen elég lelki ereje.Második kérdésére pedig:Amikor az ember segítségnyújtóként vállal feladatot, akkor a legegyszerűbb, ha erről megkérdi az érintett felet. A segítségnyújtás nem más, mint önátadás, együttlét, meghallgatás. Szerető együttérzés és jelenlét, semmiképpen nem tanácsadás, és nem okoskodás. Aki a nehézséget kapja - jelenleg leginkább édesapja - az, aki átéli és kifejezi érzéseit, gondolatait, a segítőnek azt kell támogatnia, hogy ezt a beteg meg tudja tenni. Amennyiben zavarban van, és nem tudja, mit is mondjon, akkor kell a nyílt kommunikáció eszközéhez fordulni, pl.:"Én nem tudom, hogy mit mondjak, és azt sem mit tehetek. Bocsánat, ne haragudj, de itt vagyok, ?még ha csak a füleden keresztül is?, bár nagyon félek, de itt vagyok. Segíts, miben lehetek én a segítségedre!"És amit ezután majd édesapja mond, tesz, azt el kell fogadnia. Mert ő egy másik ember, akinek szintén van akarata, és ezt illik tiszteletben tartani, még ha néha annyira nehéz is.Kívánom, hogy édesapja mielőbb felépüljön. Amennyiben nehézségek adódnának, és úgy érzi egyedül nem képes a teherrel megbirkózni, keressen meg személyesen. A bánatmunka vagy gyászmunka elkerülhetetlen minden ember életében, és csodálatos az útján végig menve, megérkezni a lelki békéig.

hospicegyógyulásnevetéscsaládpszichológia

Cikkek