Veszélyesek az egzotikus háziállatok?

Míg néhány évtizede házi kedvencként szinte kizárólag csak kutyát és macskát tartottak, mára egyre többen osztjuk meg a lakásunkat valamilyen egzotikus állattal. Milyen veszélyt jelent egy papagáj, szakállas agáma vagy házi egér tartása? Szakértőt kérdeztünk!

Az ember a gyűjtögető-zsákmányoló életforma feladásától kezdve állandó kapcsolatba került bizonyos állatokkal. Bár kölcsönösen alkalmazkodtunk az együttéléshez, a mai napig léteznek olyan betegségek, amelyekkel az állat az emberre - illetve fordítva is - veszélyt jelenthet. Az emberre is terjedő betegségek (összefoglaló nevükön zoonózisok ) egy részét az állatok úgy adják tovább, hogy semmilyen látható tünet nem figyelhető meg rajtuk, mivel pedig az egzotikus fajok egyre nagyobb számban jelennek meg a hazai háztartásokban is, javasolt a fokozott óvatosság. Mely állatok tartása a legveszélyesebb? Szakértőt kérdeztünk.

Elsőként azonosították zoonózisként a Hepatitis-E-t A Magyar Zoonózis Társaság hivatalosan 1994-ben alakult, főképp azon okból, mert Magyarországon is megjelent a korábban csak a balkáni régióban ismert Q-láz. A betegség nevében szereplő Q az angol Query, vagyis kérdőjel szót jelöli, mivel kezdetben szinte semmit nem tudtak a furcsa tünetek hátteréről. Csupán annyi volt biztos, hogy a kór állatról terjed emberre, elsősorban a tehenészetben dolgozó állatgondozókat és ellető gulyásokat veszélyeztette, kezeletlenül pedig krónikus szívelégtelenséget és számos komoly problémát okozhat. Mikola István volt egészségügyi miniszter mellett több hazai humán- és állatorvos fogott össze a Q-láz kutatására, majd több más, ember és állat között terjedő betegség hátterét is vizsgálni kezdték. Világszinten is elsők között állapította meg a tudományos társaság egy konferenciáján, hogy a korábban humán patogénnek (vagyis csak az emberre veszélyesnek) gondolt Hepatitis vírusok közül az egyik - az E vírus - az állatokat is megfertőzi, illetve a közvetítésükkel is továbbterjedhet az emberre.

A feketepiacon terjed a legtöbb veszélyes állat

Az utóbbi évtizedekben Magyarországon is jelentősen megváltoztak az állattartási szokások, melyeknek köszönhetően a korábban veszélyesnek vélt fertőzések visszaszorultak, és újak jelentek meg - mondta el a HáziPatika.com megkeresésére dr. Ócsai Lajos főorvos, a Magyar Zoonózis Társaság főtitkára. A nagyüzemi állattenyészetek (ahol az említett Q-láz is veszélyeztette a dolgozókat) száma jelentősen lecsökkent, a háztáji állattartás pedig egyes régiókban már szinte teljesen megszűnt. Egyre több háztartásban jelennek meg azonban egzotikus állatok, a kutyák és macskák helyett sokan pókokat, madarakat, vagy különböző hüllőket tartanak. A főorvos szerint fontos, hogy ezeket az állatokat hivatalos kereskedésekből szerezzük be, a legtöbb betegséget ugyanis elsősorban a feketepiacon értékesített állatok terjesztik. Ezekhez jóval olcsóbban hozzájuthatunk, de az eladók ilyenkor a kötelező oltásokat, gyógyszeres kezeléseket spórolják meg, amelynek nem csak az állatok, de a gazdáik is a kárát láthatják.

Házi kedvencként az egzotikus állatok kiemelt figyelmet és törődést igényelnek
Házi kedvencként az egzotikus állatok kiemelt figyelmet és törődést igényelnek

Madarak esetén az ornithosis jelenthet veszélyt az emberre. Papagájkórnak is nevezik a betegséget, holott nem csak papagájokról, de számos madárfajról továbbterjedhet. Egy baktérium okozza és elsősorban az allergiához hasonló tünetekkel jelentkezik, különböző légúti panaszokat, könnyezést, fejfájást okozhat. Immunerősítő készítményekkel és többhetes antibiotikumos kúrával kezelhető, de a betegség még ezután is gyakran kiújulhat. Bizonyos emlősök (elsősorban patkányok vagy pockok, kutyák és sertések) vizeletével a leptospirózis nevű megbetegedés is elkapható. Hazánkban ritkán fordul elő, évente 30-40 esetet diagnosztizálnak - leginkább a meleg hónapokban terjedhet könnyen a nyílt vízben fürdőzők körében. Többek között ezért is szabályozzák szigorúan a házi kedvencek fürdőzését a tavakban és folyópartokon. A leptospirózis az esetek közel 90 százalékában enyhe lefolyású, a fennmaradó 10 százalékban viszont súlyos, sok szervre terjedő, akár végzetes kimenetelű betegség lehet.

Egy betegséget már kiszorítottak Magyarországról

"Normális állattartás mellett, a kötelező orvosi vizsgálatoknak eleget téve a hivatalos értékesítőnél vásárolt egzotikus állatok legnagyobb része semmilyen egészségügyi kockázatot nem jelent. A legnagyobb veszélyt az ellenőrizhetetlen hátterű, valamint a nem megfelelően tartott állatok jelentik" - hangsúlyozta a főorvos. A betegségeket már egy kutyától vagy macskától is megkaphatjuk, ha például a fertőzött állatok ürülékével közvetve vagy közvetlenül érintkezünk. A fonálféreg Toxocara lárva stádiumban juthat az emberi szervezetbe, majd valahol betokozódik - ha ez a szemben vagy az agyban történik meg, az komoly klinikai tüneteket is okozhat, melyek nehezen diagnosztizálhatóak - magyarázta dr. Ócsai Lajos. Nem szerencsés, ha a korábban végbelét nyalogató eb arcon vagy szájon nyal minket, hiszen a kórokozók így könnyen gazdát cserélhetnek. A gyermekek pedig főként a játszótéri homokozóban szedhetik össze a parazitát, ha a fertőzött állatok odapiszkítottak.

Az utóbbi évtizedek egyik nagy eredménye, hogy az állati veszettség gyakorlatilag megszűnt Magyarországon - hangsúlyozta dr. Ócsai Lajos. A betegség nem csak komoly gazdasági károkat okozott, de emberéleteket is követelt - szerencsére nagyon ritkán, az utóbbi ötven évben mindössze nyolc halálesetet jegyeztek fel.

A Magyar Zoonózis Társaság főtitkára szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az ember feladta az egészséges óvatosságát az állatvilággal szemben. Sokan szinte gyermekükként tekintenek a kutyájukra és macskájukra, puszilgatják és az ágyukra is felengedik a háziállatokat. A felelős állattartás tekintetében pedig történt ugyan előrelépés, de még mindig nincs eléggé a köztudatban az oltások vagy a féreghajtás fontossága. Fontos a személyes higiénia is, a rendszeres kézmosás és időnként a fertőtlenítés, illetve az, hogy az élelmiszereket megfelelő feltételek melletti készítsük el és ideális hőmérsékleten tároljuk. Utóbbi a szintén zoonózisok közé sorolható szalmonellózis elkerülése miatt is fontos.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra