Új javaslat: 75 évesen kezdődjön az öregkor

Kövessen minket!

Japán öregedéstudományi társaságok azt javasolják, hogy ne 65, hanem 75 éves kortól számítsanak öregnek az emberek, tekintettel arra, hogy mind több idősebb ember őrzi meg szellemi és fizikai aktivitását 65 éves kora után is.

A Japán Gerontológiai Társaság és a Japán Geriátriai Társaság szerint a 65-74 éves embereket "félöregként" kellene meghatározni, a 90 éven felülieket pedig szuperöregként. A 65-74 éves korosztály átsorolása aktív társas életet élő és a társadalomnak támaszt nyújtó réteggé "eleven és virágzó időstársadalmat hozna létre".

örege
Félöreg, öreg, szuperöreg. Több idős korosztály jöhet

Idősek egészségügyi adatait elemezve a gerontológiai társaság arra a következtetésre jutott, hogy évről évre javul Japánban egy-egy idősebb korosztály átlagos szellemi és fizikai teljesítőképessége. Például egyre többeknek megmaradnak a fogai és csökken azoknak a hányada, akik tartósan ellátásra szorulnak.


A gerontológiai társaság szerint a 65-74 éves korosztály legtöbb tagja még aktívan részt vesz a társadalom életében, és a japán lakosság gyors elöregedésére tekintettel fontos lenne olyan környezetet teremteni, amelyben az idősebbek dolgozhatnak és részt vehetnek önkéntes tevékenységekben.

Világszerte, így Magyarországon is fiatalságkultusz uralkodik, az életkoralapú előítélet - amelyet angolul ageism néven ismer a szakirodalom - stigmatizálja az öregedést, s pusztán a szellemi és testi cselekvőképesség lassú elvesztésének képét társítja a kései évekhez. Részletek!

Az idős korral foglalkozó társaságok emlékeztetnek, hogy a japán miniszterelnöki hivatal egy felmérésében a közvélemény többsége is ellenezte, hogy már 65 éves kortól idősként határozzák meg az embereket. A legtöbben úgy vélték, hogy a férfiakat csak 70, a nőket pedig 75 éves kortól kellene idősnek tartani.

Forrás: MTI

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét?Inkontinencia

Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét? A kezelési módok között akad hatékony, gyors és kíméletes!

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-6, +1 °C

Hazánkban kedden délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, helyenként kisebb havazás, a Dunántúlon gyenge havas eső, eső alakulhat ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag