Szívbetegséghez vezet a boldogtalan gyerekkor

Szakemberek szerint a gyerekkorban átélt érzelmek kihatnak a későbbi egészségi állapotra, így aki például hétéves korában hajlamosabb a szorongásra, az később nagyobb eséllyel fog szenvedni valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedéstől.

Az Egyesült Államokban készült tanulmány során a kutatók 377 olyan felnőttet figyeltek meg, akik már hétévesen is részt vettek egy vizsgálatban, amely során az érzelmi viselkedésüket térképezték fel. A szakemberek a negyvenes éveik elején újra megnézték ezeket a személyeket, és most arra voltak kíváncsiak, kinél mekkora a kockázata egy esetleges szív- vagy érrendszeri megbetegedésnek . Miután összevetették az adatokat, arra a megállapításra jutottak, hogy a hétéves korban átélt szorongások a középkorú nők esetében 31 százalékkal megnövelték az ilyen jellegű betegségek kialakulásának esélyét, míg férfiak esetében a kockázat mértékének növekedése 17 százalék volt.

A szakemberek annak is utánajártak, vajon a pozitív érzelmi tényezőknek is van-e pozitív hatása az egészségi állapotra, és azt tapasztalták, hogy - bár kisebb mértékben - de valóban csökkent a szív- és érrendszeri megbetegedések esélye azoknál, akik gyerekként kevesebb szorongató helyzetet éltek át.

A című lapban megjelent tanulmányt készítő dr. Allison Appleton elmondta, hogy a fenti összefüggés hátterében álló okok alapos feltérképezéséhez még további vizsgálatokra van szükség.

Maureen Talbot, a Brit Szív Alapítvány munkatársa hozzátette, hogy korábbi vizsgálatok már kimutattak összefüggést a gyerekkori egészségi állapot és a felnőttkori betegségek kialakulása között, ezért nagyon fontos, hogy ugyanígy kiderítsék a gyerekkori érzelmi állapot felnőttkorra gyakorolt befolyását is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra