Pofon, erőszak, agresszió: minden ötödik nőnek kijut

16 közismert személyiség önkéntes akció keretein belül összesen 4464 aláírást gyűjtött össze, ezzel támogatva a kezdeményezést, melynek célja, hogy ötvenezer aláírás után a parlament napirendre tűzze a családon belüli erőszak kérdését.

Magyarországon ma minden ötödik nőt érint a családon belüli erőszak valamilyen formája, legyen az fizikai vagy szexuális bántalmazás, lelki kiszolgáltatottság vagy anyagi fenyegetettség. Jaksity Kata évek óta küzd a családon belüli erőszak ellen, így a Halász Pálma által indított aláírásgyűjtést támogatva felhívást indított, melyhez számos önkéntes mellett 16 közismert személyiség is csatlakozott. A kezdeményezés keretein belül március 30. és április 1. között országszerte több helyszínen önkéntesek csoportja gyűjtötte az aláírásokat a Cinema City mozijaiban.

"Évek óta próbálok aktívan támogatni bántalmazott anyákat, mely során gyakran szembesülök azzal, hogy a hiányos törvényi háttér miatt milyen nehézségekkel küzdenek. Részemről teljesen egyértelmű volt, hogy valamilyen formában segíteni szeretném az aláírások összegyűjtését. Külön öröm számomra, hogy a hétvégi akció során a számtalan önkéntes mellé közismert emberek is csatlakoztak. Zsédenyi Adrienn, Ábel Anita, Bombera Krisztina, Csonka András, Danny Blue, Farkasházi Réka, Kandász Andrea, Katus Attila, Makranczi Zalán, Németh Kristóf, Perjés János, Szabó Győző, Szekeres Adrienn, Tabáni István, Sarka Kata és Hajdú Péter összesen 4464 aláírással járultak hozzá a hétvége sikereihez" - mondta Jaksity Kata, a hétvégi gyűjtés szervezője.

Az aláírásgyűjtés hétvégi akciójáról Halász Pálma, az Élet-Érték Alapítvány elnöke így nyilatkozott: "Civil emberként elmondhatatlanul nagy sikernek tartom, hogy kérés nélkül is támogatnak közismert emberek. Ez egyértelműen arra utal, hogy a kezdeményezésnek van értelme és sokan egyetértenek vele. Remélem, majd az eredmények is ezt mutatják."

Az aláírásgyűjtés csak akkor éri el célját, ha 2012. április 18-ig ötvenezer érvényes aláírás érkezik be az Élet-Érték Alapítványhoz. Az érvényes aláírásgyűjtő dokumentumot a www.avonanokert.hu oldalakról lehet letölteni és kinyomtatni.

A kitöltött íveket a Halász Pálma, 1583 Budapest, Postafiók 11. címre várják.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra