Nemek konfliktusai

Ha problémája van, a férfi hallgat, iszik vagy háborúzik - a nő beszél vagy vásárol. És ha a nő beszél, miközben igyekszik megszabadulni problémáitól, a férfi folyamatosan úgy érzi: tőle várják a megoldást...

Ezért aztán tanácsokat igyekszik adni, amitől a nő dühös lesz. Csak azt akarja, hogy meghallgassák, csak hangosan gondolkodik. - Egyszer ki kéne próbálni a szerencsénket. Ne lottózzunk? - kérdezi a feleség.

- Ahogy gondolod - mondja a férj, de közben gondterhelt ráncok keletkeznek a homloka körül.

A nő

A feleség morfondírozni kezd: mostanában nagyon feszült. Biztosan aggasztja, hogy nem jutunk ötről a hatra. Lehet, hogy többet várna tőlem, hogy azt szeretné, menjek vissza inkább dolgozni. De az is lehet, hogy más baja van velem. Mintha már nem lenne olyan figyelmes, mint régen. Lehet, hogy van valakije?

A férfi

A férj fejében ez játszódik le: lottózó, jó ég! Erről jut eszembe a posta. El kellett volna mennem azért az ajánlott levélért, ki tudja, mit akarnak már megint a hivatalok. Már biztosan bezárt a posta, már csak hétfőn tudok elmenni érte, de mindenképpen csak délután, mert korán reggel tárgyalással kezdek. Igazán nem tudom, hogyan szereljük le azt az agresszív fickót, aki mindenbe beleköt.

Egymás melletti elbeszélések

Közben a feleség vizsla szemekkel figyeli párját. "Már dühös is. Igen, most már biztos, hogy haragszik rám valamiért. Talán úgy érzi, hogy az útjában állok? Lehet, hogy tényleg van valakije?"

- Szeretsz? - kérdi az asszony.

A férj bután néz rá.

- Mit kérdeztél, drágám?

A beszélgetés további menetét nem kell idéznünk. Mindannyian tudjuk, hogy a sértődés, a veszekedés csak nehezen kerülhető el. Elképzelhető, hogy ezek után három napig nem beszélnek egymással, miközben fogalmuk sincs: mi a baj. Baj nincs - ha csak nem az, hogy nagyon különbözőek vagyunk. A férfi és a női gondolkodásmód jelentősen eltér.

Különbségek

Sok nős férfi tanácsolja barátjának, hogy ha egy nőnek akar hazudni, tegye ezt inkább levélben. Személyesen csak teljesen sötétben próbálkozzon, de a takarót akkor is húzza a fejére, különben lebukik. A férfiak könnyebben becsaphatóak, mint a nők, akik egyszerre több dologra is képesek odafigyelni, szemben a férfiakkal. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy a férfi dühödten inti csendre az autóban ülő, csacsogó sereget. "Miért kell hallgatnunk?" - kérdi anya és a gyerekek. "Vezetni szeretnék" - mondja apa. A család nem érti. ők úgy érzik, igazán nem akadályozták meg tevékenységében a családfőt.

A férfiak többsége nem találja meg a szekrényben a szeme előtt lógó ruhát, a fiókban zokniját, a hűtőben a vacsorát. Amikor mellé lépünk, laza mozdulattal kivesszük, amit ő hosszú percekig keresett, szabotázst emleget. Szent meggyőződése, hogy mi tesszük el úgy, hogy ő semmiképpen se találhassa meg.

A férfiak céltudatosak: a mellékhelyiséget például kizárólag rendeltetésszerűen használják. Igazán megdöbbennénk, ha férjünk ezt mondaná legjobb barátjának: megyek a mosdóba, nem jössz te is? A nők gyakran mennek csapatostól: nekik a mellékhelyiség lehet fodrászüzlet, kozmetikai szalon vagy akár pszichológusi rendelő. A férfiaknak a dolguk végeztével eszükbe sem jut, hogy lehajtsák a WC deszkát - ez minden házasság első évében konfliktus.

A férfiakat mélyen meg tudja döbbenteni, hogy mennyire nem tudunk tájékozódni. Amíg mi "helyzetbe" forgatjuk a térképet, és gyakran fejjel lefelé tartjuk, addig ők hiba nélkül eligazodnak rajta. Viszont képtelenek bevallani, ha eltévedtek. Inkább órákig bolyonganak, mint hogy útbaigazítást kérjenek egy nő előtt. A nők ezt körülbelül a harmadik percben megteszik. A férfiak kapcsolgatják a televíziót, a nők még akár a reklámokat is megnézik. A szakemberek szerint sokkal inkább a biológia csapdájában vagyunk, mint a nevelésében. Kimutatták, hogy fizikailag különböző agyunk van: a férfiak az élelemszerzésre, a nők a család fenntartására használták agyukat, ezért az évezredek során másként fejlődött. Egyenlők vagyunk, de nem egyformák. Ha ezt tudomásul vesszük, ha megbékélünk a megváltoztathatatlannal, könnyebben tudjuk egymást elviselni, elfogadni, igazán szeretni. Nem a szeretet hiányával állunk szemben, hanem a kifejezésmódok valódi különbségével. Valójában tehát nem igazi konfliktusokról van szó. Ha a szemrehányás úgy kezdődik: "Te mindig, te soha" - gondoljunk bele: lehet, hogy kizárólag biológiai különbségekről beszélünk - és ettől még nyugodtan szerethetjük egymást. VIII. évf. / 9. szám

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra