Nem bölcsőde, de imádják az anyák

Egy látszólag "semmittevésen" alapuló klub segíthet azoknak az anyáknak (és apáknak), akik a modern világ egyik legalattomosabb kihívásával néznek szembe. Azzal, hogy a természetes kisközösségek megszűnésével gyermekük születése után egyedül maradnak otthon.

A modern nők számos előnyt élveznek minden korábbi társadalomban élt elődeikhez képest: megannyi technikai vívmány segíti őket otthonukban, bizonyos funkciókat a férfiak is átvesznek tőlük, és a szociális háló is erősebb, mint régebben: GYES, GYED, családi pótlék és hasonló konstrukciók a fejlett ipari országok többségében léteznek.

Ennek ellenére még inkább igaznak tűnik egy májusi budapesti konferencia után az, amit Bene Zsuzsa pszichológus közreműködésével született cikkünkben két éve írtunk. Ezek szerint "a modern nők helyzete kétségbeejtő lehet egy olyan technikai civilizációban, ahol minden anyagi feltétel adott a gyermekük neveléséhez, de az anyák valójában egyedül maradnak lelki problémáikkal. Négy fal közé szorulnak a megszületett gyermekükkel, akikkel nem feltétlenül tudnak jól kommunikálni, és nincs elérhető közelben a segítség sem."

anya és gyermeke
Anya és gyermeke otthon. Egymásra maradtak

A Dívány a Dunán konferencián - melynek egyik társszervezője éppen Bene Zsuzsa volt - májusban bemutatkozott az a Magház Baba Mama Klub, ahová a négy éven aluli kisgyermekek járhatnak szüleikkel, és ahol a leendő szülőket, nagyszülőket is szívesen látják. A klub heti kétszer két órában Budapest II. kerületében, a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúriában működik. (Ez utóbbi intézmény biztosít helyet a Magház működéséhez.)

A klub működtetői szerint abból a felismerésből született, hogy "azok az élmények, kapcsolati mintázatok, melyek az élet első éveiben érnek bennünket, egész személyiségfejlődésünkre kihatnak, és befolyásolják valamennyi későbbi emberi kapcsolatunkat, problémamegoldó képességünket." A későbbi életkorok pszichés problémái a "magházosok" szerint sokszor "a legkezdetibb életkorra, az ekkor elszenvedett úgynevezett mikro-traumákra vezethetők vissza". Ezek nem mindig látványosak, és a környezet számára jelentéktelennek tűnő félreértésekből fakadhatnak. Éppen ezért csak "úgy érhetők tetten, ha mások visszajelzéseiből, az általuk tartott tükörből rájuk ismerünk".

Nagycsalád és falusi közösség helyett

A Magház klub egyik házigazdája, Simon Judit jogász és mediátor szerint "egy befogadó, toleráns társas közeg kell, amit hajdan a nagycsalád, a falusi, kisvárosi közösségek spontán módon biztosítottak, manapság azonban tudatosan kell - különösen a városokban - az ilyen közösségi helyekről gondoskodni".

A Magház filozofiájáról a Franciaországban és Magyarországon is aktív Erdélyi Ágnes pszichológus és családterapeuta beszélt a Dívány a Dunán konferencián. A koncepció a francia Zöld Ház (La Maison Verte) modelljére épül, amit Françoise Dolto és a köréje gyűlt pszichoanalitikusok és pedagógusok hoztak létre 1979-ben, és amely Erdélyi szerint mára már több nyugat-európai országban is elterjedt.

Dolto egy mélyen katolikus, ultrakonzervatív családból származott. A 20. század elején szülei nem akarták, hogy orvosi pályára menjen. Gyermekkori traumái feldolgozásában nagy szerepet játszott saját pszichoanalízise, így lett maga is lelkes szószólója a pszichoanalitikus gondolkodásmódnak. Ugyanakkor gyermekorvos is volt, így sikerült e két területen szerzett tudását integrálnia. A Zöld Ház, így nyomában a Magház célja is a megelőzés. Megelőzni, hogy a félreértések, a kommunikációs nehézségek szülők és gyermekek között traumákhoz, a traumák pedig későbbi pszichés problémákhoz vezessenek.

Pihenő a 24 órás anyaságban

A Magház működésének lényege, hogy nem terápiás hely, ide nem problémával jönnek a gyermekek és a szülők. Ugyanakkor, tapasztalataik szerint az együttes játék, beszélgetés és egymásra figyelés eleve terápiás hatású. A jelenlévő pszichológus, pedagógus vagy mediátor pedig rendelkezésre áll, s miközben tudását indirekt módon átadja azzal, hogy meghallgat, és probléma esetén segít abban is, hogy a szülőt a megfelelő szakellátásba irányítsa, hisz ez is a prevenció része.

Erdélyi elmondta, hogy korábban próbáltak irányított programot beépíteni, vagyis a négyévesnél kisebb gyermekeikkel érkező szülőket vagy magukat a gyerekeket közös tevékenységre ösztökélni. Ám rájöttek: a legjobb módszer, ha "csupán" megteremtik azokat a kereteket (tér, idő, eszközök, személyzet), melyek lehetővé teszik, hogy ki-ki a saját igénye és tempója szerint kapcsolódjon a többiekhez. A kihelyezett játékokon túl a klub másik házigazdája, Nagy Petra művészetpedagógus rendszeresen felkínál kézműves lehetőségeket is (gyurmát, festést a babáknak és ünnepekhez kötődő kreatív ötleteket a szülőknek), amihez ki-ki kedve szerint csatlakozhat, és ami egy újabb kapcsolódási felületet teremt a résztvevők számára.

Felnőttek és kicsik együtt játszanak, beszélgetnek, ismerkednek. A szülők a konferencián videó-bejátszásokon szólaltak meg. Az anyukák, akik sokszor egyedül vannak gyermekeikkel, először is annak örülnek, hogy hasonló helyzetű szülőkkel találkoznak, akikkel megbeszélhetik közös problémáikat. Mások azt említik, hogy "felmenti" őket az állandó idegeskedés alól az, hogy zárt térben, de mégis elég nagy helyiségben, izgalmas, a korosztály igényei szerint összeállított játékokkal játszanak a többségükben óvodás kornál fiatalabb gyerekek. Sőt, a szülők figyelmüket egymás gyerekeire is kiterjesztik, ami pihentetően hat az amúgy 24 órás szolgálatban lévő anyákra. Egy harmadik szülőt az tölti el boldogsággal, hogy nemrég örökbefogadott gyermeke ebben a közegben tudta őt először "anyának" szólítani, itt tanult meg hetek, hónapok alatt fokozatosan más gyerekekhez kapcsolódni, és ez a hely adott neki teret arra, hogy a személyközi távolságot begyakorolja.

Nem bölcsőde, nem gyermekmegőrző

Az itt megélt közös élmények a gyermek későbbi fejlődésében nagyon fontos mérföldkövek, hiszen Dolto szerint az egészséges fejlődés szempontjából létfontosságú a megfelelő kommunikáció szülő és gyermeke között, a külvilággal való kapcsolat kialakításához pedig a gyermek számára kezdetben fontos a szülő, mint vonatkoztatási személy jelenléte. Úgy is mondhatnánk, hogy ez nem csupán a gyerekek és a szüleik találkozóhelye, hanem a szülő-gyerek kettősöké, hármasoké. Talán épp ez az, ami egyedivé és valóban hiánypótlóvá teszi a Magház klubot.

Az anyák mellett apák, nagypapák és nagymamák is rendszeres látogatóik közé tartoznak, és vannak szülők, akik a több mint 15 éve működő klubba már sokadik gyermekükkel térnek vissza.

A koncepció adott: teret adni arra, hogy közös játék, beszélgetés közben a baba szocializációja elkezdődjék, hogy az élet első éveiben járó kisgyermekek megtehessék első lépéseiket a társas életben, megtanuljanak egy-két alapvető szabályt, a szülők pedig megerősödjenek szülői szerepükben.

Azért, hogy magát megkülönböztesse, a Magház, csakúgy, mint a modellül szolgáló Zöld Ház igyekszik hangsúlyozni, hogy "nem bölcsőde , nem gyermekmegőrző és nem is nevelési tanácsadó", hanem a kötetlen, szabad játék és a kapcsolatteremtés tere. Hitvallásuk szerint "azt a hiányzó láncszemet pótolja, amely átmenetet jelent a szoros szülői felügyelet és az intézményesített gyermekgondozás között, vagyis egy nagyon fontos, ún. közösségbe szoktató funkciót lát el. Azért hiánypótló, mert nem létezik olyan - kisgyermekek számára kialakított - tér, melyben a babák a szülők bátorító, támogató jelenléte mellett gyakorolhatnák az idegenekkel való kapcsolatteremtést".

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra