Már nincs sok hátra: az Ön kapcsolata túléli az Eb-t?

Főleg a merev, "egymáson csüngő" kapcsolatokat viselheti meg, ha a férfi futballdrukker, a nő viszont az ukrajnai Eb alatt sem akar lemondani párjáról. A szakértő szerint az okos partner olyan elfoglaltságot keres magának, ami egyedül is örömet okoz.

A labdarúgó-Európa-bajnokság hónapja sok párkapcsolatot próbára tesz: közös vacsorák, mozik, vagy csak az esti összebújós tévénézések helyett sok családban chipses-sörös meccsnézések veszi át a helyet - a haverokkal. Hogy ezek a helyzetek ne vezessenek állandó konfliktushoz, eltávolodáshoz, érdemes előre felkészülni erre az időszakra.

Hol a határ?

A szakértő szerint az ilyen helyzetekben fel kell tenni a kérdést, hol van a határ a kapcsolaton belül, ami "magánügynek" számít. "Ebből a szempontból vannak lazább és merevebb kapcsolatok. Utóbbi esetében a két ember csüng egymáson, csak együtt tudják elképzelni, hogy jól érezzék magukat" - fogalmazott a HáziPatika.com-nak dr. Almási Kitti. A klinikai pszichológus hozzátette: ha a párnak ez jó, engedni kell, ám mindig dönteni kell, hogy az adott fél párját, vagy magát akarja boldoggá tenni. "Ha a nő nem engedi el a férfit egy olyan programra, ami neki örömet okoz, az egy önző szituációt teremt" - fogalmazott a szakértő.

Nem jó csüngeni

"Azon kell dolgozni, hogy olyan elfoglaltságot találjunk, ami egyedül is örömet okoz. Ha mindig a párunkra akaszkodunk, azt hosszú távon megfullaszt" - véli dr. Almási Kitti. Mint fogalmazott, négy hét sok idő, ennyi közös program nélkül töltött idő alatt elvileg mindkét oldalon - tehát nem csak a nő oldalán - hiányérzetnek kell kialakulnia.

"Nem jó, ha aszimmetrikus a helyzet, azaz a nő csüngene, a férfit viszont ez frusztrálja és lemondásnak érzi, hogy inkább a partnerével van ahelyett, hogy például meccset nézne a barátokkal" - mondta a klinikai pszichológus, hozzátéve, ilyenkor egy idő után a "csüngő" ember terhessé válik a másik félnek, amely egy távolító dolog.

Nem dől meg a világ a foci-Eb miatt

Dr. Almás Kitti szerint az okos partner olyan dolgot keres, amiben a másik fél nélkül is jól érzi magát. Elutazhat például a barátnőivel, vagy kiolvashat olyan könyveket, amit régóta szeretett volna. Mindenképpen jobb stratégia, ha maga tölti ki az időt és elfoglalja magát, mintha azt színlelné, őt is érdeklik a meccsek, csak hogy a szeretett férfi közelében maradhasson.

Lapunk kérdésére a szakértő kifejtette, egy stabil kapcsolatban nem dől meg a világ egy foci Eb miatt. Ha konfliktus van, az eltérő kötődési igényeket mutat, de egyszer-egyszer ebbe is bele kell férjen, hogy a másikat elengedjük.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét?Inkontinencia

Inkontinencia: kinek segít a lézeres műtét? A kezelési módok között akad hatékony, gyors és kíméletes!

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-6, +1 °C

Hazánkban kedden délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, helyenként kisebb havazás, a Dunántúlon gyenge havas eső, eső alakulhat ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag