Lelkünkből szóljon az ünnep

Az ünnepeket, családi hagyományokat nem szabad száműzni életünkből - ezek megtisztítanak, erőt adnak a hétköznapokhoz. Próbáljunk meg megállni egy pillanatra, s a körülöttünk lévő kavalkád és egyhangúság ellenére megtölteni a karácsonyt igazi értékkel!

A családok identitása és lelki egészsége szempontjából az ünnepeknek napjainkban is központi szerepe van. Az ünnepekben, hagyományokban megjelenő családi rituálék ugyanis elősegítik a családi szerepek folytonosságát, és biztonságos menedéket nyújtanak a családtagoknak. Megvédik őket a napi élettel járó bizonytalanságokkal, a magány fenyegetésével szemben, és közvetítik a család közös eszmerendszerét és értékeit nemzedékeken át.

Minden családnak szüksége van a rituálékra a túléléshez, ám a családok között igen nagy különbségek vannak abban a tekintetben, hogy ezt a szükségletüket milyen mértékben fejezik ki és veszik figyelembe. Az idők során a család több kihívással találkozik, hogy erősítse meg azokhoz a rituálékhoz való elkötelezettségét, melyek legdédelgetettebb értékeit tartósítják.

A mi társadalmunkban a családoknak keményen kell dolgozniuk azon, hogy rituáléikat életben és érvényben tartsák. A kihívás ezek ellen a rituálék ellen azért is nehézzé teszi ezt a munkát, mert a családok gyakori széthullása, a családtagokra és az egész családra nehezedő külső követelmények nyomása, a nukleáris család elszigetelődése a kisebb közösségektől és a tágabb családtól, ami támaszt nyújtana számára - mind mai jelenség.

Ünnepek, ünnepek, karácsony éjjelek

Azok az ünnepek, melyeket az egész kultúrában tartanak, különös jelentőséggel bírnak a család számára is. A naptári, vallási ünnepek szintén ebbe a kategóriába tartoznak. Ezek az ünnepnapok alkalmat adnak a családtagoknak és a barátoknak arra, hogy megosszák egymással e jeles napokat. A kicsi, csupán a szülők és gyermekeik alkotta - úgynevezett nukleáris - családot ezek az alkalmak segítik hozzá a tágabb családdal való együttléthez.

Ezeknek az ünnepeknek a rendje, menete, szertartásossága egy idő után állandósul, időről időre hasonló módon zajlik le. Szinte nincs olyan család, ahol ne lenne egy sor olyan szokás, amit mint állandósult hagyományt fenntartanak az ilyen alkalmakra. Az egyes családtagok különböznek a tekintetben, hogy több vagy kevesebb pozitív érzést melengetnek családjuk ünneplési szokásaival kapcsolatban, de hogy ezeknek érzelmileg igen nagy szerepük van, az nem kétséges.

Az ünneplés formaságai tekintetében a házasfeleknek, családtagoknak bizonyos fokig egyet kell érteniük, vagy megegyezésre kell jutniuk.

Bárhogyan is zajlik le egy ünnep, bármilyen szimbólumokat választ is a család, hogy az ünnepeket fémjelezzék, ezek a rituálék a családnak a kultúrával való közösségét, ugyanakkor a család egyediségét is hordozzák. Az ünnepek tehát rituálék, mert időről időre azonos módon játszódnak le, s ezáltal a családtagok számára biztonságot és stabilitást nyújtanak. Ezek járulnak hozzá ahhoz, hogy a tagok azt érezzék: "A mi családunk ilyen."

Minden családnak vannak bizonyos saját hagyományai, ahogyan az ünnepeket megélik. Például: Karácsonykor hogyan szerveznek ünnepi ebédeket vagy vacsorákat, milyen speciális ételeket, italokat, zenét használnak; milyen módon ajándékozzák meg egymást; meglátogatják-e a tágabb családot, és még sorolhatnánk.

A kultúra "segítséget nyújt" ezeknek a hagyományoknak az alakításához, de végeredményben a család maga választja ki azokat, melyeket jónak tart, és "alkalmaz".

Öltözzön díszbe a lélek!

Hogyan is készüljünk lelkünkben az ünnepre?

Azért, hogy az ünnepek biztosíthassák számunkra a meghitt, szeretetben eltöltött közös perceket, már jó előre készülnünk kell, hogy lelkünket is díszbe öltöztessük. Hogyan fogunk tehát hozzá a közelgő ünnepre való előkészületek elvégzéséhez?

A használaton kívüli szobákat kitakarítjuk az érkező vendégeknek, megkezdjük az élelem bevásárlását, elkezdjük a sütés-főzést. Eltervezzük, mit fogunk viselni az ünnep tiszteletére. Előfordulhat, hogy a lakás a legnagyobb szervezettség állapotában is a feje tetején áll, ugyanakkor általános ünnepi izgalom lengi be az összes helyiséget. A gyerekek izgatottan várakoznak, igyekeznek a lakásban ajándékok után kutatni - mindenki készül valahogy.

Ezek a fontos előkészületi események egy átmeneti szakasz jelei, az átmenetet képviselik a hétköznapokból az ünnepibe. "Amint a színésznek is szüksége van színrelépés előtt az öltözőben időre, míg kifesti magát, felöltözik és ráhangolódik a szerepre, úgy nekünk is szükségünk van arra, hogy a családi ünnepre, a rituáléra felkészítsük magunkat." Erre szolgál az Advent.

A készülődés akkor éri el tetőfokát, amikor már végképp küszöbön az ünnep, s minden kész: áll a karácsonyfa, ünnepi ételek illata tölti be a lakást, s a becsomagolt ajándékok készen várják gazdájukat.

A családtagok a hétköznapokból átlépnek az előkészületi állapotba. Ezt követi a rituálé megkezdése, amikor is az összes résztvevő tudja, mi a teendője. Olyan világosan és pontosan teszik a dolgukat, ki-ki a maga szerepe szerint, ahogy ritkán tapasztalható.

A készülődés és átalakulás örömforrás, ami arra indítja a résztvevőket, hogy a családi rituálékat ismételjék, mintha azt az élményt akarnák újra és újra átélni: "ahogy tavaly karácsonykor éreztem magam".

Nem hétköznapi - ÜNNEPI

Az ünnepek kommunikációja, hangvétele szintén különbözik a hétköznapitól. Érzelmek áradatát élhetjük át ilyenkor. Miközben az ünnep előrelátható történéseinek folyamatában a családtagok részt vesznek, közvetítik, tudatják egymással és a családdal kapcsolatos érzéseiket.

Az ünnepek szertartása során a résztvevők rituális kommunikációja egyértelmű, s éppen ebben rejlik az ereje. Megfigyelhető ez a pompásan megszervezett karácsony-estéken, ahol szimbolikus, de kommunikatív szerepe lehet egy tárgynak, terítéknek, ajándékozási szokásnak.

A család számos szimbólumot használ egy-egy ünnep során. Ezek lehetnek például olyan tárgyak, melyek a családnak a múltjához való kötődését jelképezik. A karácsony-esti teríték, az ülésrend, a tányérok, az evőeszközök, az étrend, s az a mód, ahogyan öltöznek, mind a család eredetéről, örökségéről szóló mítoszok és tények. További eszköz a kitüntetett tárgyakkal való kommunikáció, az ajándékozási szokások, a csomagolás, a díszítés módja.

A viselkedésnek is lehet szimbolikus kommunikációs tartalma. Fontos lehet például, hogy jeles napokon ki kihez megy vacsorára. Az ülésrendet meghatározhatja, hogy kik szeretik egymást jobban, de az is, hogy kik találkoznak ritkábban. Az interakciók szimbolizálhatják a kapcsolatok erejét, a nemzedéki kötelékeket vagy elintézetlen konfliktusokat.

Minden család maga határozza meg, hogy mi jelképezi őket, és valahányszor az ünnep ismétlődik, az megerősíti a szimbólumok érvényességét.

Márai Sándor: Az ünnepekről

"Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.
S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre."

Forrás:
Márai Sándor: Füveskönyv. Helikon Kiadó.
Wolin, S. J. - Benett, L. A.: Családi rituálék. In: A család jelentősége. Szerk.: Rátay Cs. (1990) Művelődési Központ, Gödöllő, 108-130.old.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra