Kiszámolták, mikor kell teherbe esni

Svájci kutatók kiszámolták, hogy a spermium a tavaszi hónapokban a legegészségesebb, és aki gyereket szeretne, annak reggel fél 8 előtt érdemes próbálkoznia.

Számos tanács és praktika olvasható az interneten a gyermekre vágyó pároknak, egyes cikkek szerint a teherbeesést befolyásolja az együttlétek ideje és az előtte elfogyasztott élelmiszerek is. A legújabb svájci kutatás is megerősítette, hogy nagyobb eséllyel esnek teherbe azok a nők, akik az év bizonyos szakaszában próbálkoznak a gyereknemzéssel. Most kiderült: az sem mindegy, hogy az együttléteket melyik napszakra időzítik.

11 termékenységi mítosz A teherbe esésért gyakran sok mindent meg kell tenni, ezért nem árt, ha tisztán látja a dolgokat és az alábbi írásunk segítségével eloszlat néhány tévhitet. Kattintson !

Ilyenkor van a legnagyobb esély a terhességre

A Zurich Egyetem munkatársai több mint hétezer, termékenységi kezelésen átesett férfi spermáját vizsgálták meg, különös figyelemmel a spermiumok számára és mozgékonyságukra. Megfigyelték, hogy a spermiumoknak is van egyfajta 24 órás cirkadián ritmusuk , vagyis a nap bizonyos részében aktívabbak. Ez pedig a hajnali órákra esik, vagyis akik gyermeket szeretnének, érdemes reggel fél nyolc előtt próbálkozniuk.

A tavaszi hónapokban a teherbeesés esélye is nő
A tavaszi hónapokban a teherbeesés esélye is nő

A vizsgált minták közül azokban volt a legnagyobb koncentrációban a spermium, amelyeket a tavaszi hónapokban (márciustól májusig) gyűjtöttek be. A nyári hónapokban ugyanakkor jelentősen csökkent a spermiumok száma, ami így a megtermékenyítés esélyét is ronthatja.

A szakemberek szerint a kutatási eredmények fontos alapot szolgáltathatnak a termékenységet célzó későbbi kutatásokhoz. Azoknak a férfiaknak viszont, akiknek az alacsony spermiumszám miatt nem sikerül a megtermékenyítés, valószínűleg nem elég önmagában a hajnali és/vagy tavaszi időszakban próbálkozni, hanem mindenképpen szükséges egy orvos tanácsát is kikérniük.

Akkor beszélhetünk csökkent fertilitásról, esetleg meddőségről férfiaknál, ha a spermiumkoncentráció kisebb mint 20 millió/ml, és a mozgó spermiumok aránya kevesebb mint 50 százalék. Ez világszerte egyre több embert érint, mivel egyes kutatások szerint az elmúlt 100 év alatt pontosan az ötödére csökkent a férfiak ivarsejtjeinek száma. Hogy mi áll a tendencia mögött, arról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.