Jobban teljesítenek a kudarcra is felkészített gyerekek

Sokkal jobban teljesítettek a teszteken azok a gyerekek, akiknek franca kutatók azt mondták, hogy a feladatok nehezek és az elbukás természetes része a tanulási folyamatoknak, mint társaik, akikkel nem közöltek ilyet.

"Azáltal, hogy a tanulók megszállottan sikereket szeretnének elérni, félnek a kudarc lehetőségétől, ezért ódzkodnak is nehezebb lépéseket megtenni egy új tananyag elsajátítása során" - magyarázta a kutatás vezetője, Frederique Autin a Poitiers-i Egyetemről . A szakértő úgy véli, a nehézségek elismerése fontos része a szellemi fejlődésnek és az új készségek elsajátításának. A tanulás során ráadásul az inkompetencia érzése további sikertelenségekhez vezet, amely egy ördögi kört eredményez.

A kutatók ezt az elméletet két kísérlettel is alátámasztották. Az első során 6. osztályos gyerekekkel töltettek ki egy tesztsort, miközben két csoportra osztották őket. Az egyik csoportnak azt mondták, hogy a feladatok nehezek lesznek, és sok próbálkozást igényelnek, valamint hogy természetes, ha hibáznak. A másik csoportnak azonban csak annyit mondtak, hogy töltsék ki a tesztet. Érdekes módon az első csoport sokkal jobban teljesített a feladatok során mint a második.

Egy másik kísérletbe 68 diákot vontak be, és egy olvasási-szövegértési feladatot kaptak, valamint tudományos ismereteikről kérdezték őket. Ebben vizsgálatban is azok teljesítettek jobban, akiknek azt mondták a kutatók, hogy nehezek lesznek a feladatok. Sőt ezek a diákok magabiztosabbak is voltak, mint társaik.

"A tanulás időigényes folyamat, amelynek minden szakaszát jutalmazni kell. Különösen a korai fázisokban, amikor a diákok a legtöbb nehézséggel találkoznak" - tette hozzá a kutató.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra