Így segíthetünk a beteg gyerekeken

A Mosoly Alapítvány több mint 20 éve nyújt lelki segítséget a súlyosan beteg gyermekeknek ingyenes terápiás foglalkozásaival. A Budapesti Közlekedési Központ Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával a 2018. szeptember 5-én elindult egy hónapos "Még a villamos is mosolyog" kampánnyal segíti az alapítvány céljainak elérését: a Combino villamosok is mosolyognak a gyermekekre, az utasokra és a világra.

Ezzel az orvosi kezelést kiegészítő, hiánypótló terápiát szeretnék közelebb hozni az emberekhez. Az utasoknak lehetőségük van a 13 BKK ügyfélcentrumban elhelyezett perselyekbe adományokkal segíteni - az alapítványon keresztül - a beteg gyermekek gyógyulását.

A BKK vezérigazgatója, Dr. Dabóczi Kálmán kiemelte, hogy a villamosokon megjelenő mosoly arra figyelmeztet bennünket, hogy nap mint nap tudatosan figyeljünk egymásra, különösen azokra, akik valamiben hiányt szenvednek. Kiemelte, a hasonló akciókkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a főváros közlekedésszervezése nemcsak technikai kihívás, az emberségről, a mindennapok élhetőbbé tételéről is szól.

Még a villamos is mosolyog
Még a villamos is mosolyog

A kezdeményezés alapját adó Mosoly Alapítvány vezetője, Adorján Katalin elmondta, a kampány segít abban, hogy beszélhessünk a beteg gyerekek lelki gyógyításának fontosságáról, hiszen az jelentősen hozzájárul a fizikai gyógyulásukhoz. A gyerekek a mese, a zene, a mozgás és a rajz nyelvén üzennek fájdalmaikról, félelmeikről, és a terápiákon képessé válnak a betegség okozta trauma feldolgozására. Az alapítvány vezetője hozzátette, minden gyermeknek van egy története, és nem tudhatjuk, hogy a villamoson velünk szemben ülő kisgyerek mosolya mögött milyen történet bújik meg. Az alapítvány célja, hogy a terápiáikon részt vett beteg gyerekek idővel ugyanúgy mosolyogjanak, mint egészséges társaik.

A Mosoly-terápiák célja, hogy a gyermekek képesek legyenek feldolgozni a betegségük okozta traumát, készek legyenek a kórházi kezelések befogadására, lélekben megerősödve, feszültségmentesen kezdjék a testi gyógyulás folyamatát.

A BKK a kampány során a járműveken felhívja a figyelmet a Mosoly Alapítvány munkájára és Mosoly-terápián részt vett gyermekeket mutat be, akik ugyanúgy mosolyognak a világra, mint olyan társaik, akik ilyen komoly betegségen nem estek át. A kampány ideje alatt a BKK 13 ügyfélcentrumába leplombált perselyeket (műanyag urna) helyez ki, melyek segítségével adományt gyűjt a Mosoly Alapítvány számára. A persely mellett található mosolygó arcot ábrázoló matricák szabadon elvihetők.

Forrás: Mosoly Alapítvány

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra