Hány napot igazolhat a szülő egy tanévben?

HáziPatika

Elindult az idei tanév, több iskolában már az első szülői értekezleteket is megtartották. Ahogy azt előre sejteni lehetett, a járvány számos új kérdést felvet - a többi között a gyerekek hiányzásainak igazolásával kapcsolatban is.

Szinte azonnal kiderült, hogy nincs egyértelműen értelmezhető, egységes szabályozás azzal kapcsolatban, hogy ebben a rendhagyó módon kezdődő tanévben hány napot igazolhatnak a szülők. Míg van olyan iskola, ahol 10-15 napot, máshol egyet sem. A helyzet meglehetősen zavaros, ami sok szülőből érthetően heves indulatokat vált ki.

Koronavírus: ezek a leggyakoribb tünetek gyerekeknél

Fáradtság ésfejfájásjelzik leggyakrabban a gyermekeknél a COVID-19-et. A kutatók korcsoportokra bontott tünetellenőrző listákat szorgalmaznak, hogy minél hatékonyabbá váljon a koronavírus-szűrés. Kattintson a részletekért!

Többen attól tartanak, hogy laikusként nem tudják majd eldönteni, hogy a gyermeküket mikor engedhetik el az iskolába, illetve enyhébb tünetek esetén mikor forduljanak orvoshoz. Azoknál az intézményeknél pedig, ahol a vezetőség egyetlen szülők által igazolt napot sem engedélyezett, felmerül a kérdés, vajon hogyan oldanak meg a jövőben egy-egy nap családi okból történő hiányzást.

Nehezen értelmezhető szabályok

A különbségek elsősorban a nehezen értelmezhető, központi eljárási rendből adódnak - mondta el a HáziPatika.com megkeresésére dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. "Az intézkedési terv megalkotása során sajnos egyáltalán nem egyeztettek velünk. Az elkészült javaslat valóban értelmezhető úgy is, hogy a gyermek minden iskolai hiányzását orvossal kell igazoltatni. Azonban, ha ezt az ajánlást az oktatási intézmények ilyen szélsőséges módon, betű szerint betartják, az nagy mértékben megnöveli az indokolatlan és elkerülhető orvos-beteg találkozást" - vélekedett a szakember.

A szülők sem tudhatják, mikor biztonságos iskolába engedni a gyereket. Fotó: Getty Images
A szülők sem tudhatják, mikor biztonságos iskolába engedni a gyereket. Fotó: Getty Images

Dr. Póta György hangsúlyozta, hogy a Házi Gyermekorvosok Egyesülete már a tavalyi évben - azaz a koronavírus-járvány előtt - javasolta az iskolák számára, hogy a korábban elfogadott, szülők által igazolható 3 napos hiányzást emeljék fel 15 napra. "Ezt több helyen megtették, és szerencsére most, a járvány idején is megtartották. Nemcsak a családi programok igazolása esetén hasznos ez, hanem olyan enyhébb lefolyású betegségeknél is - például egy-két napig tartó hasmenés esetén -, amelyeknél elkerülhető az orvossal való személyes találkozás" - hívta fel a figyelmet.

Nehéz a kapcsolattartás

Nem könnyíti meg a helyzetet a gyermekorvosok leterheltsége sem. A szülők gyakran panaszkodnak arra, hogy a tanév kezdete óta különösen nehéz telefonon elérni a gyermekorvosi rendelőket. Azokban az iskolákban, ahol a szülők nem igazolhatnak egyetlen napot sem, ez a probléma még fokozottabban fog jelentkezni akkor, ha a szezonális megbetegedések száma is megnő.

"Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a területünkön már a járvány elején minden gyermekorvosunknak készítettünk saját e-mail-címet, amely segítségével a körzetükbe tartozó szülők jóval könnyebben elérhetnek bennünket. Mivel a járvány idején telefonos időpont-egyeztetés után lehet csak a gyermekeket a rendelőbe vinni, ez a kapcsolattartási mód komoly segítséget jelent mind a szülők, mind pedig a gyermekorvosok számára" - árulta el az egyesületi elnök.


Nem mindegyik gyermekorvos gondolja ugyanazt

Dr. Póta György elmondta azt is, hogy a gyermekorvosok véleménye sem egységes. Mivel a gyermekek 40 százalékánál a koronavírus tünetmentes vagy enyhe lefolyású, ezért több orvos nem meri felvállalni, hogy tesztelés nélkül engedi vissza őket a közösségbe. Ez elkerülhető lenne persze, ha minden gyermeket folyamatosan tesztelnének, de ez a lehetőség jelenleg nem reális. Azonban, ha minden esetben szigorúan kiírnák a legenyhébb tünetekkel rendelkező gyermekeket is 10-12 napra - ami egyes esetekben ráadásul kiterjedhet akár a családtagokra is -, akkor bizonyos területeken két héten belül az összes oktatási intézmény megszűnne hagyományosan működni.

Értékelje a cikket!

Üdvözlöm Doktornő! Tanácsot szeretnék kérni Öntől! Marci fiamról van szó, 8 éves második osztályba készülő kisfiú! Év vége felé vettük észre nála, hogy egyre érzékenyebb, óra alatt és napköziben is egyre többször sírt, haza akart jönni és anyával lenni! Először nem nagyon foglalkoztunk vele, mondván fáradt! Aztán beírattam hittan táborba, de első nap haza kéretőzött sírva, hogy ott nagyon sokan vannak, nem ismeri őket (Günter testvér is mondta, hogy egyedül, félrevonultan üldögélt, nem vett részt játékokban sem, nem érezte jól magát!) Aztán a minap buszra szálltunk vele, és látszott rajta, hogy szorong (tömegtől), moziban úgyszintén! Mikor nem voltak sokan, nem látszott rajta semmi, jól érezte magát! Barátok ma elvitték őt fürödni, és ők is mondták, hogy először bezárkózott, de most már kicsit feloldódott! A falunkban kis létszámú osztályok vannak, ők 5-en lesznek másodikban. Arra gondoltunk átíratjuk vidékre, hátha kicsit erősödne. Húgommal egyszerre lettünk terhesek, 4 nap különbséggel lettek a fiúk, ovi, suli mindent egyszerre csináltak! Keresztfiam határozott "főnök" típus, Marci lassabb, nyugisabb gyermek! Iskolában volt olyan, hogy Lacus kiközösítette, szekálta, Ő meg persze sírva fakadt! Marci megvédi a gyengébb gyerekeket Tőle, és akkor is Ő marad alul! Szeretnék tanácsot kérni Öntől, hogy tudnánk az önbizalmát is erősíteni (mindig azt mondja, hogy ő ezt úgysem tudja megcsinálni, ő erre nem képes, ő "hülye")! Sajnos Marci nagyon rászokott a tv-re, számítógépre, nem is nagyon köti le semmi más! A napi egy órát megengedjük neki, de mikor mindketten dolgozunk, a nagyszülőknek nem fogad szót, ők meg nem vitatkoznak vele! Sajnos tisztában vagyunk vele, hogy kevés időnk van rá, de a munka viszont kell! Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát! Üdvözlettel: P.-né Heni

Kedves Anyuka! Nagy a valószínűsége, hogy történt valami az iskolában, amit Marci nem mond el. Az ön leírása alapján eléggé kudarc-kerülő kisfiúnak tűnik. Sokszor támogatást, védelmet várna a környezetétől. Talán fontos lenne egy képesség vi...

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+25, +30 °C
Minimum:
+8, +15 °C

Hazánkban kedden délelőtt a némi fátyolfelhőzet mellett sok napsütésre van kilátás, csapadék nem lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag