Egyre kevesebb gyermek születik a világban

Világszerte drasztikusan csökkent a termékenységi ráta az 1950 és 2017 közötti időszakban - derült ki egy új tanulmányból, amely szerint a világ országainak csaknem felében immár nem születik elegendő gyermek a népesség méretének fenntartásához.

Néhány évtizeden belül a 9 millió főt sem éri majd el a magyar lakosság száma az előrejelzések szerint. Részletek itt.

A mutatók szerint 1950-ben a nők még átlagosan 4,7 gyereket szültek életük során. 2017-re a termékenységi ráta csaknem megfeleződött, 2,4 gyermekre csökkent. Az egyes országok között óriásiak a különbségek. A nyugat-afrikai Nigerben átlagosan 7,1, a Földközi-tenger keleti medencéjében fekvő Cipruson egy gyereket szülnek a nők.

Egyelőre nem érződik a népességcsökkenés

Amikor egy ország átlagos termékenységi rátája nagyjából 2,1 alá csökken, akkor a népesség idővel zsugorodni kezd. (Azokban az országokban, ahol magas a gyermekkori halálozási ráta, a populáció fenntartásához szükséges minimális születési szám jóval magasabb.) A vizsgált időszak kezdetén, vagyis 1950-ben még a világ egyetlen országa sem tartozott ebbe a kategóriába. "Elérkeztünk a vízválasztóhoz, amikor a világ országainak felében a termékenységi ráta nem éri el a fenntartáshoz szükséges szintet, vagyis a népesség csökkenhet ezekben az országokban" - mondta Christopher Murray, a Washingtoni Egyetem professzora.

Világszerte átlagosan 2,4 gyermeknek adnak életet ma a nők életük során
Világszerte átlagosan 2,4 gyermeknek adnak életet ma a nők életük során

A gazdaságilag fejlettebb országokban, Európa államainak többségében, Észak-Amerikában, Dél-Koreában és Ausztráliában alacsonyabbak a termékenységi ráták. Mindez nem azt jelenti, hogy ezekben az országokban csökken a népesség, legalábbis egyelőre nem, mivel egy populáció méretét a születési és halálozási arányok, valamint a kivándorlás együttesen határozza meg. Akár egy nemzedéknyi időbe is telhet, mire a termékenységi arányok változásai éreztetni kezdik a hatásukat.

Az alacsony születésszám okai

A kutatók szerint - noha a világ országainak felében még elegendő gyermek születik - ahogy egyre több nemzet válik gazdaságilag fejlettebbé, úgy egyre több országban lesz alacsonyabb a születések száma. A termékenységi ráta csökkenésének semmi köze a spermaszámhoz vagy a termékenységgel kapcsolatban felmerülő egyéb tényezőkhöz, hanem három fő pillérhez köthető: az alacsonyabb gyermekkori halálozás miatt a nők kevesebb gyereket szülnek, könnyebben hozzáférhetőek a fogamzásgátló módszerek , továbbá egyre nagyobb arányban vannak jelen a nők az oktatásban és a munkaerőpiacon.

George Leeson, a népességöregedéssel foglalkozó Oxford Institute of Population Ageing igazgatója szerint azonban mindennek nem kell feltétlenül rossz dolognak lennie, amennyiben az egész társadalom képes alkalmazkodni a nagyszabású demográfiai változásokhoz. A szakember szerint a munkahelyeknek számos változtatást kell majd bevezetniük, és újra kell gondolni a - Nagy-Britanniában jelenleg 68 éves korban maximalizált - nyugdíjazás gyakorlatát is. A kutatók arra is emlékeztetnek, hogy noha a változás komoly kihívások elé állíthatja a társadalmakat, számos jótékony hatással lehet az emberiség által kizsákmányolt természetre .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra