Egymás gyerekeit hordták ki az anyák

Beperelt egy termékenységi klinikát egy kaliforniai pár, mert kiderült, hogy a mesterséges megtermékenyítés után az intézmény dolgozói összecserélték a sértettek beültetésre váró embrióját egy másik páréval, ezért egymás gyerekeit hordták ki az anyák.

Daphna Cardinale és férje, Alexander a napokban beperelték a mesterséges megtermékenyítést és az embrió beültetését végző California Center for Reproductive Health (CCRH) nevű intézményt és annak tulajdonosát, Eliran Mort. Hasonló perre készül a neve elhallgatását kérő másik pár is.

lombikprogram, mesterséges megtermékenyítés, elcserélt gyerekek,
Összecserélték két pár beültetésre váró embrióit. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

A gyerek sötétebb bőre miatt fogtak gyanút

Daphna Cardinale és férje elmondta, hogy amikor 2019-ben megszületett kislányuk, gyanították, hogy valami nem stimmel, mert a gyereknek sötétebb volt a bőre, mint nekik. Az örömük azonban ideiglenesen elnyomta a gyanút. Hónapokkal később azonban, miután DNS-vizsgálatot kértek, kiderült, hogy Daphna egy másik pár gyerekét hordta ki, az övét pedig vélhetően egy másik nő szülte meg. Ez hatalmas traumát okozott nekik - mesélte Daphna, aki férjével egy sajtóértekezleten hozta nyilvánosságra az ügy részleteit.

A nő úgy fogalmazott, elvették tőle a lehetőséget, hogy kihordja saját gyerekét, és ez összetörte a szívét. A gyerekek - mindkettő kislány - egy hét eltéréssel születtek meg 2019 szeptember végén. A szülők három hónapig nevelték a kislányokat, mielőtt a DNS-teszt megerősítette volna, hogy az embriókat összecserélték.

A pandémia miatt csak néhány hónapja indultak újra a meddőségi kezelések , már állami finanszírozásban. Az állami átvétel ugyanakkor nem sikerült zökkenőmentesen. A megkérdezett szakorvosok szerint a kezelések és gyógyszerek ingyenessége sokat segít a pácienseknek, de önmagában ettől még nem lesznek rövidebbek a várólisták.

Orvosi műhiba és csalás miatt perelnek

Cardinale-ék orvosi műhiba, szerződésszegés, gondatlanság és csalás miatt nyújtottak be keresetet, és esküdtszéki tárgyaláson akarják felelősségre vonni a klinikát és annak vezetőjét. A dokumentum szerint meghatározatlan összegű kártérítést kérnek. A klinika illetékesei egyelőre nem kommentálták az ügyet.

A kereset leírja, hogy a Cardinale szülők hétéves lányukkal együtt nagyon megszerették a gyereket, és rettegéssel töltötte el őket, hogy elveszítik. Ugyanakkor saját gyereküket is féltették, és az a tudat is megrázó volt számukra, hogy egy másik kismama hordta ki, és nélkülük él valahol. A kisbabákat közös megegyezéssel 2020 januárjában cserélték vissza, a két család azonban továbbra is igyekszik tartani egymással a kapcsolatot.

A mindkét kaliforniai párt képviselő ügyvéd szerint az ügy egy nagyon fontos dologra világít rá. Mégpedig arra, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban komolyabb felügyeletre, szövetségi szabályozásra van szükség. Az ilyen gyerekcserék egyébként nagyon ritkák, de nem példátlanok. 2019-ben szintén egy kaliforniai pár indított pert egy másik termékenységi klinika ellen azzal a váddal, hogy tévedésből az ő embriójukat ültették be egy New York-i nő méhébe, aki végül meg is szülte fiukat. A nő azonban nem akart megválni a gyerektől, ezért a vér szerinti szülők végül csak a bírósághoz fordulva kapták vissza a fiukat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra