Az elhízás miatt kamaszodnak előbb a lányok?

A legújabb felmérési adatok szerint az Egyesült Államokban manapság sokkal fiatalabb korban érik el a lányok a pubertást, mint a korábbi évtizedekben, ez pedig a szakértők szerint főként az országos méretű elhízás-járvány számlájára írható.

A kutatók több mint 1200, hat és nyolc év közötti kislány életét kísérték figyelemmel a 2004 és 2011 közti időszakban. A San Francisco és Cincinnati körzetéből , valamint New York Cityből való lányokat többször is megvizsgálták ez alatt az időszak alatt. A kutatók a mellek növekedésének megindulásától számították a pubertáskort.

A felmérési adatok szerint a fehér kislányok átlagosan 9,7 évesen léptek be a pubertáskorba, ami az 1997-es adatokhoz képest 3-4 hónappal kevesebb, az 1960-as évek átlagéletkorát pedig messze meghaladja. A fekete kislányok manapság 8,8 évesen lépnek a pubertásba, ami nagyjából megegyezik a korábbi évek adataival. A felmérési eredmények szerint a spanyol származású lányok 9,3 évesen, az ázsiaiak pedig 9,7 évesen lépnek a pubertáskorba.

testtömeg-indexét (BMI)! A korábbi felmérésekhez hasonlóan most is kiderült, hogy az elhízás és a túlsúly szoros összefüggésbe hozható a korai pubertással, mivel a nagyobb testtömegindexű (BMI) kislányok sokkal nagyobb eséllyel kezdtek korábban fejlődni, mint normál testsúlyú társaik.

"A BMI mostanra sokkal jelentősebb tényező lett a korai pubertás szempontjából, mint a faj és az etnikai hovatartozás - nyilatkozta dr. Frank Biro, a Cincinnati Gyermekkórház gyermekorvos professzora - Ezek a lányok az elhízás-járvány kellős közepén születtek és nevelkedtek. A korai pubertás az elhízásnak egy olyan velejárója, amivel mostantól számolni kell."

"Az elmúlt 20 évben minden új felmérés alkalmával reméltük, hogy a pubertáskor elérte a legalsó határt - mondta Marcia Herman-Giddens, az Észak-Karolina Egyetem kutatója - De minden egyes alkalommal kiderül, hogy a korai pubertás valóban egyre koraibbá válik." A mellek korai fejlődése ugyanakkor nem feltétlenül jelent egyet azzal, hogy a menstruációs ciklus is korábban kezdődne. Ennek kiderítése majd a jövőbeli kutatások feladata lesz.

Az elhízás és a túlsúly szoros összefüggésbe hozható a korai pubertással

Fontos megjegyezni továbbá, hogy az elhízáson kívül számtalan más tényező is befolyásolhatja a lányok fejlődését. A mai gyerekek kevésbé aktívak, és kevesebb gyümölcsöt és zöldséget is esznek, mint a pár évtizeddel korábban születettek. A húsban és tejtermékekben gazdag étrend, a stresszes családi környezet , a hormonokkal teli hajápoló termékek használata, valamint az inzulinrezisztancia mind szerepet játszhatnak a korai pubertás kialakulásában. "Egyelőre azonban fogalmunk sincs, hogy ezek a tényezők miként hatnak a pubertásra" - nyilatkozta Herman-Giddens.

A kiváltó okoktól függetlenül a korai pubertásnak azonban komoly és hosszú távú káros egészségügyi hatásai lehetnek. "Több felmérés is bizonyította, hogy a korai pubertáson átesett lányok körében sokkal nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás-betegség, és kettes típusú diabétesz - nyilatkozta Dr. Biro - A korai fejlődés emellett szociális következményekkel is járhat, gyakran ugyanis hatalmas különbség van a között, ahogy egy lány kinéz, és a között, ahogy viselkedik, és ahogy mások bánnak vele."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra