A legjobban ezt bánjuk meg életünkben

Az életünk során hozott döntések közül a párkapcsolati helyzetünkkel kapcsolatosakat bánjuk a leggyakrabban. A nők kétszer annyi magánéleti lépésre tekintenek botlásként, mint a férfiak.

Emberek vagyunk, nem tévedhetetlenek, és talán nincs is olyan a Földön, aki néhány döntését ne bánna. A legújabb, USA-ban végzett kutatás arra kereste a választ, hogy milyen területen érezzük a leginkább, hogy rossz lépést tettünk. A Hvg.hu összesítette a Social Psychological and Personality Science nevű szaklapban közzétett eredményeket, melynek értelmében a szerelmi életünkkel kapcsolatos döntéseket vagyunk hajlamosak a leginkább megbánni.

Akár sorozatokból tanuljuk meg az élet nagy dolgait, akár kisebb-nagyobb párkapcsolatokból, azt így is, úgy is tudhatjuk, hogy minden kapcsolat problémás. Az alábbi cikkünkben párkapcsolati tanácsadók és pszichológusok tanácsait olvashatják el!

A párkapcsolat és a család a pénzügy előtt végzett

A megkérdezettek 18,1 százaléka a szerelmi, párkapcsolati döntéseit bánta meg legnagyobb arányban. Ezen belül a nők sokkal inkább hajlanak arra, hogy utólag elhibázottnak tartsák döntésüket: egész pontosan a nők aránya ebben kétszeres. Legnagyobb arányban közöttük is az egyedülállóak bánkódnak valamilyen múltbeli kapcsolat, illetve az ahhoz kapcsolódó sérelem miatt.

A megkérdezettek legnagyobb része a szerelmi, párkapcsolati döntéseit bánja leginkább
A megkérdezettek legnagyobb része a szerelmi, párkapcsolati döntéseit bánja leginkább

A megkérdezettek rossz döntéseinek toplistáján kiemelt helyen szerepelnek a családdal kapcsolatos, megbánt döntések (15,9 százalék), illetve a továbbtanulási, iskolai melléfogások (13,1 százalék). Meglepő módon a pénzügyi, illetve karrier kapcsán hozott döntések nem fértek fel a dobogóra, előbbit a megkérdezettek 12,2, utóbbit 9,9 százalékuk jelölte elsőként. A szülőként elkövetett nevelési hibákat 9 százalékuk, míg a saját egészségével kapcsolatos döntéseket 6,3 százalékuk bánja leginkább.

Neal Roese professzor, a tanulmány egyik szerzője szerint a legtöbbet a körülmények miatt vagyunk hajlamosak sajnálkozni , főként amiatt, hogy milyen adottságokkal, tulajdonságokkal és képességekkel nem rendelkezünk. A szakember hangsúlyozta, hogy a megbánás egy teljesen természetes dolog, ezzel kapcsolatban sem szabad azonban túlzásba esni!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra