A leendő apa kora ennyit számít

Kutatások szerint az elmúlt 4 évtizedben csaknem megduplázódott azoknak a férfiaknak a száma, akik 40 éves koruk felett lesznek apák. Éppen ezért a szakemberek azt is vizsgálni kezdték, hogy az apa életkora milyen hatással van a születendő gyermekre.

A férfiak biológiai órája is ketyeg - részletek itt!

Már több kutatás eredményei utaltak arra, hogy nagyobb a vetélés esélye, ha az apa 40 évnél idősebb, illetve jelentősen nő a kockázata annak is, hogy a születendő gyermek autista vagy skizofrén legyen. Egy 2018 októberében megjelent tanulmány pedig azt állapította meg, hogy a 45 és 54 év közötti leendő édesapák gyermekei 14 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek koraszülöttek, mint a 25 és 34 év közötti férfiak gyermekei. A szakemberek szerint az idő előtt született gyerekek hajlamosabbak a hosszútávú mentális, illetve fizikai egészségügyi problémákra, az alacsony súly miatt pedig a sok újszülött az intenzív osztályra kerül majd születése után.

apa, apaság, 40 felett, idősebb apák, gyermekvállalás
Az egészségi állapot is fontos a gyermeknemzés szempontjából. Fotó: iStock

Mennyit számít az apa kora?

De vajon mi a magyarázat egy férfi életkora és a gyermeke egészsége közötti kapcsolatra? Dr. Michael Eisenber urológus, a tanulmány vezető szerzője szerint két lehetőség van. Az egyik az öregedéssel megjelenő DNS-mutációk, a másik pedig az olyan tényezők, mint a túlsúly, a mozgáshiány és az egészségtelen táplálkozás. Ezek ugyanis mind rizikósabbá tehetnek egy terhességet, de egyelőre még kevés a szakemberek információja a konkrét befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban.

Egyre több férfi lesz idősebben apa - részletek itt!

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a 40 feletti férfiaknak le kell mondaniuk a gyermekvállalásról. A szakember ugyanis rámutatott, hogy bár a komplikációk rizikója valóban növekszik az évek előrehaladtával, a születési problémák általános kockázata még mindig viszonylag alacsony. Ugyanakkor elsősorban az életkor és az egészségi állapot befolyásolja a fogantatás esélyeit. Az idősebb férfiaknak több próbálkozás szükséges a sikeres megtermékenyítéshez, a túlsúly és a mozgásszegény életmód pedig rontja a sperma minőségét. A szakértő éppen ezért azt javasolja a férfiaknak - különösen a 40 év feletti leendő apáknak -, hogy mozogjanak rendszeresen, valamint igyekezzenek elérni és megtartani az egészséges testsúlyukat. Ugyanis minden, ami a szív egészségére hatással van, az befolyásolja a megtermékenyítő képességet is.

Nemcsak az anya életkora fontos

Általában nagyobb hangsúly helyeződik az anyák életkorával, illetve egészségi állapotával járó kockázatokra, de a férfiak esetében is komolyan kell venni ezeket a tényezőket. A szakember úgy fogalmazott, "a termékenység csapatjáték". Tehát a 40 felett gyermeket tervező férfiaknak érdemes egy kivizsgálás után az orvosukkal konzultálni arról, hogy van-e olyan egészségügyi problémájuk, ami a leendő gyermeket érintheti. Az orvos továbbá spermavizsgálatot rendelhet el, illetve tippeket adhat a megtermékenyítő képesség javítására.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra