A kései gyermekvállalás meglepő előnye

Tizenéves gyerekek viselkedését vizsgálták holland kutatók. Arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire befolyásolja a fiatalok viselkedését az, hogy a szüleik hány évesen vállaltak gyermeket.

A fejlett országokban egyre erősödő trend, hogy a párok idősebb korban vállalnak először gyermeket. Ilyen gyerekek viselkedését elemezték holland kutatók: a vizsgálataikban több mint 32 ezer holland gyermek vett részt, akik 10 és 12 év közötti életkorúak voltak. A fiatalokat különböző régiókból és szociális rétegekből válogatták össze.

terhesség, várandósság, 40 flett, idősebb nők, kései gyermekvállalás
Az idősebb szülők gyermekeivel kevesebb a probléma. Fotó: 123rf

Kevésbé agresszívek

"Lehetséges, hogy annak, hogy az idősebb szülők gyerekeivel kevesebb a probléma - például kevésbé agresszívek -, az az oka, hogy az idősebb szülők jobb anyagi helyzetben vannak, illetve magasabban iskolázottak" - véli a tanulmány társszerzője, Dorret Boomsma. Ugyanakkor a szakember szerint fontos megjegyezni, hogy az idősebb szülők magasabb iskolázottsága önmagában nem magyarázza meg teljesen azt, hogy az ő gyerekeik körében sokkal ritkább a viselkedési probléma.

Gyakori tévhitek a kései terhességről - a részletekért kattintson ide!

Korábbi kutatások azt állították, hogy az idősebb szülők gyerekeinek nagyobb az esélye az autizmusra, illetve a skizofréniára. Azonban Dr. Marielle Zondervan-Zwijnenburg, aki szintén részt vett a kutatásban, úgy nyilatkozott, hogy nem találtak okot arra, hogy a leendő szülőknek aggódnia kellene amiatt, hogy kései gyerekvállalás károsan hatna a születendő gyermekük viselkedésére.

Egyre többen szülnek 40 felett

A 40 éves kor felett gyereket vállaló nők száma csaknem megduplázódott az elmúlt 20 évben. A statisztikák szerint a kései gyerekvállalás okaként különféle okokat neveznek meg, például azt, hogy először karriert szeretnének építeni. Általánosságban csökkent a gyerekvállalási kedv, egyedül az idősebb nők körében mutatnak növekedést az adatok. Utóbbihoz szakemberek szerint hozzájárul, hogy több olyan hírességről is lehet olvasni, akik a 40-es , vagy akár az 50-es éveikben lettek anyák. Emellett egyre többen döntenek úgy, hogy lefagyasztatják a petesejtjeiket vagy a mesterséges megtermékenyítést választják. De létezik petedonáció és béranya által kihordott terhesség is.

A kései terhességnek egészségügyi szempontból több rizikója van: vetélés, preeklampszia , illetve a császármetsz esélye is jelentősen megnő. Nagyobb a rizikója továbbá a magas vérnyomásnak, a terhességi cukorbetegségnek, a szívproblémáknak és a koraszülésnek is. Kései terhesség idején tehát elővigyázatosságból fokozott orvosi ellenőrzésre van szükség - de tény, hogy a negyven év feletti nők terhessége is lehet egészséges és teljesen problémamentes.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra