Tünetek, amelyek alvási apnoéra utalnak

Egy érintett számol be arról, milyen panaszok jelezték nála a betegséget.

Mielőtt alvási apnoéval diagnosztizálták volna - az alvási apnoé alvás közbeni légzéskimaradást jelent -, Brian Lamacraft meglehetősen sokszor aludt a kanapén. Olyan hangosan horkolt ugyanis, hogy a felesége kénytelen volt rendszeresen kiküldeni a hálószobából, különben egy percet sem tudott volna pihenni. A férfi a webMD -nek mesélte el, hogy mely tünetek miatt döntött úgy, hogy orvoshoz fordul.

Horkolás

Az egyik legfontosabb szimptómája a már említett, zavaróan hangos horkolás volt. "Ha a partnerünk folyamatosan arra panaszkodik, hogy nem tud aludni a horkolásunktól, azt nem szabad elbagatellizálni. Ilyenkor szinte biztos, hogy nem a másik túl hisztis, hanem velünk van probléma - például alvási apnoénk van."

Az alvászavarok szervi okai - részletek itt .

Ingerlékenység, fejfájás, agyi köd

Brian az ingerlékenységet is az alvási apnoé jellemző tünetei között említi. Mielőtt diagnosztizálták volna, és megkapta volna a megfelelő kezelést, rendszeresen küzdött azzal, hogy látszólag ok nélkül megváltozott a hangulata. "Apróságokon is képes voltam felidegesíteni magam, és gyakran voltam nyűgös. A feleségem ilyenkor mindig megkérdezte, hogy mi a baj, de nem tudtam pontosan megfogalmazni, mi zavar - egyszerűen csak rosszkedvem lett. Most már tisztában vagyok vele, hogy ha valakinek alvási apnoéja van, akkor nem tudja megfelelően kipihenni magát, ami miatt persze másnap ingerlékeny lesz. De gyakori ilyenkor a fejfájás vagy az agyi köd is."

Az alvási apnoé egyik jellegzetes tünete a horkolás.
Az alvási apnoé egyik jellegzetes tünete a horkolás. Fotó: Getty Images

Napközbeni szunyókálás

Ugyancsak figyelmeztető jel a férfi szerint, ha valaki úgy érzi, kénytelen napközben is lefeküdni egy kis időre. Brian például olyan fáradt volt, hogy mindennap beiktatott egy délutáni szunyókálást , de előfordult, hogy kettőt is. "Mivel az alvási apnoé miatt nem alszol jól, nem tudsz annyit pihenni, mint amennyire szükséged lenne. Ez egyébként különösen rizikós lehet mondjuk vezetés közben: nem mindig lehet ugyanis kontrollálni az álmosságot, így előfordulhat, hogy valaki éppen a volánnál bóbiskol el, ezzel pedig nemcsak önmagát, de másokat is veszélyeztet."

Feledékenység<strong></strong>

Végül, de nem utolsósorban az alvási apnoé feledékennyé is teheti az érintetteket. Briant a fáradtság annyira leblokkolta, hogy képtelen volt tisztán gondolkodni, koncentrálni, és ez jelentősen kihatott a mindennapi életére. Ha nem írta fel az elvégzendő teendőket, akkor egyszerűen nem jutott eszébe, hogy mit kellene megcsinálnia.

Az alvási apnoé kezelése

Fontos kiemelni, hogy az alvási apnoé nem múlik el magától, így a kezelése elengedhetetlen. A megfelelő terápiával ráadásul nemcsak a fentebb említett zavaró tünetek szűnhetnek meg, de az olyan komoly szövődmények kialakulását is meg lehet gátolni, mint például a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, a stroke vagy éjszakai infarktus. Az egyik legelterjedtebb kezelési mód az úgynevezett légsínterápia vagy CPAP terápia: lényege, hogy egy speciális készülék segítségével meggátolják a garatizomzat alvás közbeni elzáródását. "Amióta elkezdődött a CPAP terápiám, sokkal nyugodtabban alszom. Most már nem okoz gondot a koránkelés, és nem vagyok álmos napközben sem, el tudom végezni a teendőimet. Ami pedig a legfontosabb: a feleségemmel való kapcsolatom soha nem volt még ilyen jó. Mindenkinek azt javaslom, hogy ha a fenti tüneteket tapasztalja, vizsgáltassa ki magát - így nemcsak a saját életét könnyíti meg, hanem azokét is, akikkel együtt él, alszik."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra