Stresszes nap a munkahelyén? Aludjon rá egyet!

Agyi szkenneléssel sikerült kimutatniuk amerikai kutatóknak, hogy az alvás segít feldolgozni a kellemetlen és traumatikus élményeket - számolt be róla a BBC hírportálja. A legtöbb embernek élete egy vagy több pontján meg kell küzdenie traumatikus élményekkel is, ami érzelmi zavart hagyhat maga után, ha nem sikerül megfelelően feldolgozni.

A berkeley-i Kaliforniai Egyetem munkatársai erős érzelmeket kiváltó képeket mutattak önkénteseknek, akiknek órákkal később újra meg kellett nézniük a felvételeket. A vizsgálatból kiderült, hogy azoknál, akiknek volt lehetőségük közben aludni, kevésbé aktiválódtak az újbóli látványnál az érzelmekhez köthető agyterületek, viszont nagyobb aktivitást mutattak a racionális gondolkodáshoz köthető régiók.

A kísérletekhez 35 önkéntest toboroztak, akiket két csoportba osztottak. Miután 150 erős érzelmeket kiváltó képet mutattak a résztvevőknek, az egyik csoport alhatott, míg a másik nem. Pár óra elteltével egy MRI készülékkel követték nyomon az önkéntesek agyi aktivitását, miközben másodszor is végig kellett nézniük a felkavaró fotókat. Azoknál, akik alhattak, kisebb aktivitást tapasztaltak az amygdalában, az érzelmekkel kapcsolatos agyterületen, miközben nagyobb aktivitást mutatott a prefrontális kéreg, amely a racionálisabb gondolkodással összefüggő agyi régió. Ezzel szemben azoknál, akik nem alhattak, jóval erőteljesebb érzelmi reakciókat tapasztaltak.

A kutatók úgy vélik, hogy a REM alvás alatti agyi kémiai folyamatok magyarázhatják az észlelt változásokat. "Tudjuk, hogy a REM alvás alatt élesen csökken a norepinefrin, egy stresszel összefüggő agyi vegyület szintje" - indokolta Matthew Walker kutatásvezető. A REM alvás közben ebben a neurokémiailag biztonságos környezetben éljük újra az erőteljes érzelmeket, így azok ébredés után veszítenek erejükből.

A tanulmányt a Current Biology című szakfolyóiratban ismertették részletesen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra