Öregkorban ezért nehéz aludni

Egy tanulmány arra keresett választ, hogy a tinédzserek miért alszanak állandóan sokáig, miközben nagyszüleik gyakran már hajnalban felkelnek, és nehezebben is alszanak el. A válaszért Kelet-Afrikába kellett menni.

Ötven évvel ezelőtt Frederick Snyder pszichológus megállapította, hogy a csoportokban élő állatok között mindig éberen maradt néhány példány, miközben a többiek aludtak. De embereken senki sem tesztelte az őrszem-hipotézist - eddig.

hadza
Hadzák és éjszakai hajlékuk a táborhelyen. Nem szinkronban alszanak

Az állandó éberség fenntartásának egyik módja lehet a különböző kronotípusok kialakulása, azaz az egyéni alvási szokások olyan különbségeinek megjelenése, amelyek az idővel kapcsolatosak. Például a tinédzserek később fekszenek le és később is kelnek, míg az idősek korán fekszenek le, és korán kelnek fel.

Kérdés, hogy az ilyen változatosság elég-e ahhoz, hogy éjszaka megőrizze a közösség a biztonságát? David Samson és munkatársai a Torontói Egyetemről az Észak-Tanzániában élő vadászó-gyűjtögető nép, a hadzák szokásait vizsgálták meg. Általában 30 fő körüli csoport él egy táborhelyen, ahol a fűkunyhókban egy vagy két felnőtt és több gyerek éjszakázik, és a környéken több ilyen táborhely is van viszonylagos közelségben.

Samson 33 felnőttet vont be a vizsgálatba, akik két, összesen 22 hajlékból álló kunyhócsoportban laktak. Úgy figyelte meg őket 20 napon át, hogy csuklójukra mozgásérzékelőt erősített. Kiderült, hogy rendkívül ritka, hogy szinkronban aludjanak - mondta a kutató, aki ma már az észak-karolinai Duke Egyetemen dolgozik.

Valójában legalább egy ember mindig ébren volt, vagy alig aludt és könnyen felkelt: az alvási időszakok 99,8 százalékában átlagosan nyolc felnőtt ébren volt.

Gyorsabban elalszunk, és tovább is pihenünk, ha lefekvés előtt kivit fogyasztunk - állítja a legújabb kutatás. A kivi nemcsak íze, hanem egészségünkre gyakorolt hatása miatt is népszerű és fontos gyümölcs. Részletek!

Az emberek hosszabb ideig élnek, mint sok más emlős. Az egyik elmélet az, hogy evolúciós előnye van a reproduktív koron túlmenő életnek, mert a nagyszülők segíthetnek a csoport gyermekeinek felnevelésében, megóvásában.

A mostani tanulmány arra vall, hogy van még egy előnye: "Ezt a 'rosszul alvó nagyszülő' hipotézisnek nevezzük. A vegyes korú csoportban erősödik az őrszem-viselkedés" - mondta Samson. Ezek a megállapítások diszkréten megnyugtatóak lehetnek a késleltetett alvási fázisú betegségben szenvedőknek (akik délután képesek jól aludni, de éjszaka álmatlanok), hiszen lehet, hogy csak evolúciós örökségünkkel szembesülnek.

Forrás: newscientist.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra